Rendőrségi

2010.11.22. 16:25

Kéjnőket fogtak a 74-es főúton a rendőrök

Pénteken és a hétvégén több dolguk is akadt a rendőröknek Zalában: kéjnőket fogtak a 74-es úton, zalaegerszegi verekedéshez riasztották őket, ugyanakkor balesetek miatt is intézkedniük kellett.

zaol.hu


Kéjnőket fogtak a 74-es úton
Pénteken délben a nagykanizsai rendőrök a 74-es főút homokkomáromi elágazójából állítottak elő két fiatal nőt, akik az arra elhaladó autósoknak kínálták bájaikat, egyiküket emellett a Zalaegerszegi Városi Bíróság is körözte lopás bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt. A két nő ellen a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon tiltott kéjelgés miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek.


Ketten összeverekedtek egy szórakozóhelyen
Pénteken egy zalaegerszegi szórakozóhelyen két fiatalember keveredett egymással nézeteltérésbe, melynek során egyikük nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök rövid időn belül a szórakozóhely elől előállították a cselekmény gyanúsítottját, egy huszonéves zalaegerszegi fiatalembert. Ellene a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.


Jelzőtáblának ütközött a biciklis
Súlyos sérüléssel járó kerékpáros baleset történt szombaton este Zalaegerszegen. Egy 25 éves fiatalember kerékpározott a Landorhegyi úton, a Gasparich út felől a Platán sor irányába. A Csertán Sándor utca kereszteződéséhez érve jobbra kanyarodott, eközben pedig a bal terelőszigeten lévő jelzőtáblának ütközött, majd elesett. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon vizsgálják a baleset körülményeit.


Súlyos sérülés: munkagéppel ütközött a Honda Civic
Egy személyautó munkagéppel ütközött vasárnap este Szentliszlón. Az adatok szerint a település Kossuth utcájában közlekedett Borsfa irányából Bucsuta irányába egy Honda Civic típusú személygépkocsival egy 25 éves fiatalember, amikor az utca elején az előtte az úttest szélén műszaki hiba miatt álló Rába-MAN típusú erdészeti kiközelítő gépnek ütközött. A baleset következtében a személyautó vezetője nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A Nagykanizsai Rendőrkapitányságon vizsgálják a baleset körülményeit - tudta meg portálunk Csizmazia Pétertől, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!