Rendőrségi

2010.07.01. 10:37

Romagyilkosságok: újabb bűncselekmények

Újabb bűncselekmények kerültek a romagyilkosság-sorozat bűnügyi aktájába: egy fegyverrablás és egy könnyű sérüléssel járó ügy.

MTI

Bencze József volt országos rendőrfőkapitány a fejleményről csütörtökön, a rendőrség állománygyűlését követő sajtótájékoztatón beszélt.

Az elmúlt év augusztus 21-én hajnalban elfogott négy ember továbbra is gyanúsított, a gyanúsítotti kör nem bővült, az elkövetések száma azonban igen, mégpedig két üggyel - mondta Bencze József. Az egyik ügy egy rablás, amikor fegyvert raboltak, a másik a debreceni menekülttáborban történt, ahol "volt egy belövés, ami után egy gurulattól egy könnyű sérülés történt". Ezt is ugyanezen elkövetői kör néhány tagja követte el - fogalmazott a volt rendőrfőkapitány, aki azonban további részleteket ezekről az ügyekről nem közölt.
   
Bencze József a sajtótájékoztatón megköszönte az ügy nyomozásában részt vett rendőrök munkáját. Mint mondta, minden erőt és eszközt próbáltak erre a célra csoportosítani.
   
A volt országos rendőrfőkapitány megerősítette előző napi, az MTV híradónak tett nyilatkozatát, miszerint befejezték az ügyben a nyomozást. Előrevetítette: várhatóan egy hónap elegendő lesz az ügyben az iratismertetésre és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) augusztusban vádemelési javaslatot tehet.
   
Az MTI az ügyben megkereste a Nemzeti Nyomozó Irodát. Bartha László szóvivő azt mondta: valóban befejezték a nyomozást, de az NNI továbbra is tartja magát ahhoz az állásponthoz, hogy nem nyilatkozik az ügy részleteiről, amíg az iratismertetés be nem fejeződik.
   
Az MTV hírműsorának szerda esti adásában az is elhangzott, hogy az NNI bűnszervezetben, több emberen elkövetett emberölés, rablás, lőfegyverrel visszaélés, valamint rongálás miatt mind a négy előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben javasolja a vádemelést. A négy gyanúsított közül hárman tettesek, egyikük bűnsegéd. A rendőrök szerint a DNS-vizsgálatok, a fegyverszakértői jelentések és az egymásra tett terhelő vallomások aggálytalanul bizonyítják a három tettes részvételét a gyilkosságokban.
   
Az NNI kilenc súlyos bűncselekmény ügyében folytat eljárást: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, valamint 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadtak romákra. Nagycsécsen és Tatárszentgyörgyön ketten-ketten vesztették életüket, a kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg.
   
A rendőrség a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozattal négy, 28 és 42 év közötti, Hajdú-Bihar megyei férfit gyanúsít, őket a kommandósok augusztus 21-ére virradóra fogták el egy debreceni szórakozóhelyen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!