Rendőrségi

2009.12.04. 06:37

A xenon-fényszórók miatt pótvizsgáztatnak

Nem gondolja, hogy én fizetek bírságot, én ezt az autót így vettem, friss műszaki vizsgával. Az autókereskedő xenonnal hirdette, azt mondta, minden rendben van vele, büntessék meg őt, szakad ki belőle egy szuszra.

MTI

- A szabálytalan világítás miatt 30 napon belüli soron kívüli komplett műszaki vizsgára rendeljük be az autót. Ezen minden szempontból ellenőrizzük a járművet, tehát nem csak a fényszórót, ezért érdemes az egészet átnézetni, nehogy megbukjon. Ha megfelel, és nem kéri a műszaki érvényesség megújítását, akkor nem kell érte fizetni, egyébként a vizsga díját kell leróni. Most innen csak a telephelyéig mehet az autóval, és majd az okmányirodában kérhet engedélyt, amivel felkeresi a műszaki vizsgabázist. Ez legalább 3-4 napba telik, addig a járművel nem lehet közlekedni - mondta.

Tegyük hozzá, ezt még kiegészíti a szabálysértési bírság, amit a rendőrség szab ki akár 60 ezer forintig terjedően.

A következő autó, egy Nissan pick-up terepjáró vezetője nem tiltakozik. - Tudom, szabálytalan, én szereltettem be, de ez nem kínai kókány, hanem minőségi Siemens - mondja szinte egy szuszra, s hangján érződik, nem mentegetődzik. - Sokat autózom éjszaka, nem akarok elütni senkit és börtönbe kerülni, inkább kifizetem a büntetést - érvel.

Nem vitatható, saját szemszögéből igaza van, ám a közlekedés többi résztvevőjét épp azzal sodorja bajba, hogy elvakítja őket. A xenon-világítás előnyeit ugyanis csak a gyárilag kialakított rendszerek biztosítják. Ez a speciális fényszóró ház, lencsés fényvetőrendszer, a karosszéria dinamikus változásait követő automatikus magasságállító, az automata fényszórómosó rendszer. Ezek nélkül a hagyományos halogénreflektor-házba ültetett xenon-izzók elvakítják a többi közlekedőt. Ezek kiszűrésére kezdett akciót a nemzeti közlekedési hatóság. Mivel a xenon fénye, ereje és színe még nappal is jól megkülönböztethető a halogéntől, az autósok bárhol és bármikor számíthatnak rá, hogy kiintik őket a forgalomból. A vizsgálat egyszerű: ha hiányzik a reflektor mosó, a világítás bekapcsolásakor a fényszóró nem bólint - ez az automatika ellenőrző mozdulata -, a reflektorházon H-val kezdődik a jelzés, akkor ugrik a forgalmi engedély.

A keddi rövid megyeszékhelyi akcióban öt autót szűrtek ki, a hosszú adminisztráció miatt töredékét az illegális használóknak, mert a xenon járványként terjed.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!