Receptek

2013.06.27. 07:37

Créme brülée - Drága édesség olcsón házilag

Apró kicsi tálka, némi édes puding, roppanó, lágy pirított cukorral Isteni édesség, sec perc alatt bekanalazza az ember, majd az étteremben hüledezik az ára hallatán. Pedig a créme brülée igazán olcsó desszerté válik, ha az ember otthon, saját kezűleg készíti.

Balog Eszter

Persze nem árt hozzá néhány speciális, mutatós créme brülées tálkát beszerezni, de ha ez nincs, egy teáscsésze vagy bögre is megteszi. Hozzávalóként sem kell sok minden, s mintegy negyed óra, 20 perc alatt el is készíthető. Igaz, a fogyasztása csak néhány óra múltán ajánlott.

De lássuk, mi is az a créme brülée. Mindenek előtt egy vitatott édesség, hiszen a franciák és a katalánok (náluk katalán krémként ismert) is a magukénak mondják, sőt még az angolok is igényt tartanak rá.
Viszont elsőként állítólag egy francia szakácskönyv publikálta az ”égetett” desszert receptjét még valamikor az 1600-as évek végén, ám abban a citrom és a fahéj is szerepel összetevőként, ami viszont jellegzetesen katalánná teszi a krémet. A dolog azóta sem tisztázódott, mindenesetre bennünket, mint fogyasztókat ez nem különösen zavar, mivel az égetett krém fahéjjal, naranccsal, citrommal is ugyanúgy elvarázsolja az ízlelőbimbókat, mint anélkül.

Hozzávalók:
15 dkg cukor, plusz némi a tetejére
4 tojás sárgája
1 evőkanál étkezési keményítő
1 rúd fahéj, de lehet őrölt is (kihagyható)
fél citrom reszelt héja
5 dl tej

Az én változatomban a cukorhoz keverek egy zacskó vaníliás cukrot, valamint kevés vanília pudingot is teszek bele, s néhány csepp rum aromával is meg lehet bolondítani...

A tojások sárgáját elkeverem a cukorral, beletesszük a citromlét, a keményítőt, (a fajhéjat, a pudingot, a rumaromát) s felöntjük tejjel. Folyamatosan keverve felfőzzük, ha dermedni kezd kis tálkákba öntjük, kihűlés után hűtőbe tesszük. Tálalás előtt a maradék cukrot is rászórjuk és eddig minden egyszerűen ment. A  dolog neheze a robbanó, könnyű karamell elkészítésével kezdőik.  Akinek van karamellizáló pisztolya, annak nincs nehéz dolga, hiszen néhány sercentés után csillogó réteget kap. Nekem nincs - már csak azért se, mert horribilis ára és minimális kihasználtsági funkciója miatt lemondtam a beszerzéséről - így én kísérletezem. Elsőnek a mikró grillező funkcióját vetettem be, de az kicsit elfolyósította a krémet is. Aztán jött a sütő ugyanezen az álláson, ami egészen jó eredményt hozott.  Végül az öngyújtóval és gázrózsabegyújtóval zajló eleve kudarca ítélt próbálkozásom után valahonnét került egy szivargyújtó – olyan, ami hasonló lángot ad, mint a karamellizáló pisztoly - ami tökéletesen megfelel a célnak.
Viszont serpenyőben is készíthető karamell, amit csak rá kell csorgatni a krémre, de ez valljuk be, nem az igazi



Ezek is érdekelhetik