Pakod

2015.09.12. 18:43

A község apraját-nagyját segíti három jármű

Pakod – A település lakóit és civil közösségeit szolgálja az a három kisbusz, melyeket pályázati támogatás segítségével szereztek be, s melyeket szombaton adtak át.

Keszey Ágnes

A helyi általános iskola udvarán sorakozott a három vadonatúj kisbusz a szombati átadó rendezvényen, de hamarosan már az utakat róják. A tanyabuszok avatási ünnepségén köszöntőt mondott Manninger Jenő országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, Halek László polgármester, majd Horváth Zsolt plébános áldotta meg a járműveket.

Az esemény után a község polgármestere érdeklődésünkre elmondta, hogy a pakodi önkormányzat, a Margaréta Kulturális Egyesület, valamint a Pakodi Közművelődési és Sport Egyesület kapja az új járműveket.

– A dalkör tagjai fellépésekre, a sportolók versenyekre utaznak majd a járművekkel. Az önkormányzat is több feladat ellátásában üzemelteti a buszokat. A közmunkaprogramban, az idős lakók segítésében, a szociális ellátásban nagy segítséget jelent, s az óvodások és kisiskolások kirándulásokra, úszásoktatásra, színházba, bábszínházba indulhatnak - mondta Halek László.

A tanyabuszok avatása után vette kezdetét a Dalkörök Hálaadás Napi Baráti Találkozója: a szentmise után térségbeli dalkörök, énekkarok léptek fel.

A délután folyamán a jelenlevők megtekinthették az év terményeiből összeállított kiállítást is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!