1000 adag ételt osztanak ki

2023.12.17. 11:00

Elindult az Ökumenikus Segélyszervezet hagyományos fővárosi szeretetvendégsége

Az Ökumenikus Segélyszervezet idén is megszervezi hagyományos adventi-karácsonyi szeretetvendégségét. Hat napon át, december 17. és 22. között naponta 1000 adag ételt osztanak ki önkéntesek, támogatók és a Segélyszervezet munkatársai a hajléktalanoknak, illetve rossz szociális körülmények között élő családok számára. A szeretetvendégségen az étel mellett feldíszített, fűtött sátor és karácsonyi zene is várja a rászorulókat.

MW

Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet Facebook-oldala

A segélyakció első napján, december 17-én, vasárnap az Ökumenikus Segélyszervezet szeretetvendégségébe Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató mellett önkéntesként bekapcsolódik Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozó, Iszak Eszter műsorvezető és Mezei Léda színésznő. A hat napos melegétel-osztás első két napjának megvalósulását az E.ON Hungária Csoport 5,6 millió forinttal támogatja. A rászorulók fogadásába a vállalatcsoport önkéntesei is bekapcsolódnak. A szeretetvendégségre érkezők ma a pörkölt és tészta mellé savanyúságot, kenyeret, süteményt, gyümölcsöt és szaloncukrot is kapnak.

Számos fontos állomása volt idén is a Segélyszervezettel közös munkánknak: nyári táboroztatás, az iskola- és óvodakezdés segítése, hátrányból induló gyermekek digitális felzárkóztatása. Mégis, a szeretetvendégség minden évben az az esemény, amely a leginkább megérinti, és arra sarkallja kollégáinkat, hogy önkéntes munkájukkal maguk is segítsék a rászorulókat. Azzal, hogy az ételosztást nem csak anyagiakkal támogatjuk, hanem kollégáink önkéntes segítőként is bekapcsolódnak, arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az ünnepek közeledtével legyünk nyitottabbak, törődjünk egymással, és különösen azokkal, akiknek támogatásra van szükségük

– mondta el a kezdeményezés kapcsán Losonczi Gergely, az E.ON Hungária Csoport vállalati kommunikációs vezetője.

GÁNCS Kristóf
Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója beszél a segélyszervezet adventi adománygyűjtési célkitűzéseit ismertető sajtótájékoztatón az országos központban, Budapesten 2023. december 3-án
Fotó: Lakatos Péter / Forrás: MTI

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója kifejtette: 

A karácsony előtti szeretetvendégség évtizedek óta része segélyszervezetünk ünnepi segélyakciósorozatának. Mint minden évben, idén is többet szeretnénk nyújtani a rászorulóknak egy tál meleg ételnél: valamit karácsony legfontosabb üzenetéből, a cselekvő, befogadó szeretetből. Nagyon hálásak vagyunk támogatóinknak, adományozóinknak és önkénteseinknek, hogy együtt segítenek velünk, és hogy az összefogás erejével emberek ezreinek ünnepét tehetjük szebbé!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában