Kultúrmarxizmus

2023.08.17. 18:57

Alapjogokért Központ: a „pedofilmosdatás” semmilyen körülmények között nem fogadható el

Az MTI-hez eljuttatott elemzésükben azt írták, a balliberális LMBTQAPI+ (leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális, queer, aszexuális, pedofil, interszexuális és egyéb)–érzékenyítésben mindig van lejjebb, és a felszabadításmánia mára elérkezett az eddigi folyamatokból logikusan következő újabb lépcsőfokához, a pedofíliához.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Melinda Nagy

Az Alapjogokért Központ szerint az ezzel kapcsolatos „agitációt” az egykori SZDSZ-alapító Kőszeg Ferenc vállalta magára, a magyarok azonban már többször és félreérthetetlenül kifejezték:

eddig, és ne tovább, el a kezekkel a gyermekeinktől!

Emlékeztettek arra, hogy már évekkel ezelőtt figyelmeztetettek arra a veszélyre, amelyet most szerintük a Helsinki Bizottság alapítójának szavai jeleztek.

A történtek igazolják a választópolgárok tavalyi népszavazáson

soha nem látott egységben kifejezett akaratát, amely szerint a gyermekeinket meg kell védeni a genderőrülettől

– írták.

Hozzátették: az SZDSZ alapítója – aki a tavalyi választás előtt „egyre-másra közölte a dollárbaloldal külföldi támogatói által kiválasztott közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltet támogató írásait” – nemcsak tolerálhatónak nevezte a pedofíliát, hanem azt is hozzátette, hogy szerinte

 „nem az a baj, ha valaki pedofil kapcsolatot létesít, hanem az, ha ez nyilvánosságra kerül”.

Érdemes szerintük felidézni, hogy Kőszeg Ferencet a baloldal kormányzása idején az emberi jogok tiszteletben tartása érdekében végzett több évtizedes tevékenysége elismeréseként méltónak találták a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjére.

Sok magyar szülővel együtt – de Kőszeg Ferenc véleményével szöges ellentétben – 

úgy gondoljuk, hogy a pedofília és a pedofil cselekmények soha nem tartozhatnak hozzá a gyermekeink életéhez, és ezektől minden létező eszközzel, akár hatósági fellépés segítségével is meg kell védenünk őket

– közölték.

 Állásfoglalásuk szerint:

Magyarország nem genderpropagandistáknak való vidék, itt egyetlen felnőttnek sincs, és nem is lehet joga kisgyermekeket szexuális játékszerként használni.

Hivatkoztak márciusi közvélemény-kutatásuk eredményére, amely – mint írták 0ľ szintén ezt támasztja alá, hiszen a válaszadók „elsöprő hányada” állt ki a jelenlegi gyermekvédelmi szabályozás mellett, sőt a többség már akkor is azt gondolta, hogy szükséges a törvény további szigorítása.

Megítélésük szerint 

Nyugat-Európában már a '68-as kultúrmarxista lázadók zászlajukra tűzték a pedofilok szexuális felszabadítását,

és emellett olyan politikusok álltak ki – tették hozzá –, mint Daniel Cohn-Bendit, aki 2014-ig az Európai Parlament zöld frakciójának társelnöke volt, de az utóbbi években is vakbuzgón támadta a magyar kormányt.

Az, hogy a hazai balliberális oldalon most is vannak szereplők, akik támogatásukról biztosítják "a sokak által méltán elfeledett egykori baloldali országgyűlési képviselőt, csak őket minősíti, egyben figyelmeztetés a jóérzésű magyaroknak, hogy ezt a politikai oldalt többé nem szabad a hatalom közelébe engedni

– olvasható az Alapjogokért Központ közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában