Ő a kiszemelt

2023.06.15. 06:50

Donáth Anna jól szolgálja a globális baloldali hálózat érdekeit

A Magyar Nemzet a politikus családjának múltját bemutatva rávilágít, hogy a Donáth család mindig is idegen érdekek mentén politizált.

MW

Donáth Anna Júlia, a Momentum képviselője az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A globális baloldali hálózat által kiszemelt új generációs politikus, a Momentum jelenlegi elnöke teljesen megfelel azoknak az elvárásoknak, amelyeket a dollárbaloldal elsősorban amerikai finanszírozói támasztanak. Donáth elkötelezett internacionalista, holland férje van, az Európai Bizottságnál gyakornokoskodott, Amszterdamban is folytatott egyetemi tanulmányokat, dolgozott Soros György által támogatott NGO-ban is, nyíltan bevándorláspárti, LMBTQ-lobbista és rendszeresen szavaz Magyarország érdekei ellen az Európai Parlamentben. Mindez kiváló ajánlólevél azoknak, akik a nemzetállamok jelentéktelenítésével egy brüsszeli központú európai birodalom létrehozásán dolgoznak – írja a Magyar Nemzet.

A lap felidézi, hogy Donáth Anna nagyapja, Donáth Ferenc az 1932-es, tandíjreform-mozgalomnak álcázott megmozdulás egyik vezetője volt, később az egész fővárosi felsőoktatási kommunista csoport főszervezője lett.

Rajk László javaslatára 1934-ben „Kopasz” fedőnéven felvették az akkor földalatti, azaz illegális kommunista pártba.

Budapest szovjet megszállása után, 1945-től bekapcsolódott a Magyar Kommunista Párt (MKP) működésébe, 1949 és 1951 között a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja volt. Donáth Ferenc 1948 januárjától egészen 1951 februárjáig Rákosi titkárságvezetőjeként a rettegett pártfőtitkár „szeme és füle” volt. 

Később megtört a bizalom, és 1951 elején Donáthot elnyelte az a gépezet, amelynek addig ő maga is működtetője volt: elvitte az ÁVH. Az egykori hazai kommunisták elleni főperben 15 év börtönre, később, a Nagy Imre-perben 12 év börtönre ítélték mint másodrendű vádlottat, de két év múlva egyéni kegyelemmel szabadult. 

A rendszerváltás előtti években Donáth Anna nagyapja az SZDSZ alapítóinak egy jelentős részével mozgott együtt. 

Donáth Anna apja, Donáth László evangélikus lelkész 1994 és 2010 között – párton kívüli jelöltként – az MSZP országgyűlési képviselője volt. 

2021-ben egy zaklatási ügyben előbb másfél év szabadságvesztésre – aminek végrehajtását két és fél év próbaidőre felfüggesztették –, majd ezt enyhítve pénzbüntetésre ítélték. 

Később hatályon kívül helyezték a döntést, és új eljárás indult, amelyben a bíróság bűnösnek mondta ki az egykori szocialista politikust.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában