Nemzetközi tanácskozás

2019.03.08. 16:49

Trócsányi: az EU-ban is szükség van a kölcsönös tiszteletre és a kommunikációra

Az Európai Unióban (EU) is szükség van kölcsönös tiszteletre és folyamatos kommunikációra – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az Alkotmányos EUdentitás 2019 című konferencián pénteken a Magyar Tudományos Akadémián.

A tárcavezető hozzátette: arra is szükség van, hogy a felek egyenlő partnerekként érvényesülhessenek, elkerülve a „maradandó sérüléseket”. Ez ugyanis elengedhetetlen az integráció ápolásához, fejlődéséhez és egy globálisan egyre erősödő EU-hoz – jelentette ki.

A miniszter ezt a finom, de határozott női érintés allegóriájával, az identitás integrációt formáló gyengéd érintésével jellemezte. Úgy fogalmazott, „kéz a kézben jár” az identitás és az integráció, de a kézfogásban benne van az esetleges válsághelyzetek lehetősége is, a Brexit egy ilyen „európai szerelmi történet vége”. A hit- és értékválságok lehetősége befolyásolhat „bármilyen európai love story-t”, mert azok a társadalmat a szakadék széléig viszik, ahol megkérdőjeleződnek értékek, hitek – mondta.

A cél: növelni Európa globális szerepét

Trócsányi László az előadások kapcsán arról beszélt, hogy

az európai értékek egyfajta életelixírnek tekinthetők, amelyek táplálják a közösség növekedését, az elixír kulcsa pedig a kölcsönös tisztelet és a folyamatos kommunikáció.

Szavai szerint az a cél, hogy növeljük Európa globális szerepét, de ez csak akkor érhető el, ha odafigyelünk egymásra. Ami viszont azt feltételezi, hogy mindenki egyenlő félként vesz részt a kapcsolatban, egyenlőek az esélyek, és mindenkit meghallgatunk. Jelezte: fontosnak tartja, hogy a felmerülő vitás helyzetek ne legyenek átpolitizálva, maradjanak szakmaiak.

A házasság értelmezése nem az EU feladata

A miniszter elismerte a luxemburgi székhelyű Európai Unió Bíróságának nőket és a női jogokat érintő esetjogát, amely véleménye szerint az elmúlt 40 évben a jogvédelem eszköztárának szélesítésével elősegítette a női egyenjogúságot.

Az Európai Unió Bírósága azonban nem vállalkozhat például a házasság vagy a család intézményének értelmezésére, mert ezek szabályozása a tagállamok felelőssége

- mondta a miniszter, aki szerint a kérdés az, hogy a házasságot és a családot mint jogok összességét tekintjük-e, vagy intézményi védelmükre helyezzük-e a hangsúlyt. Jogokat természetesen a jogalkotó elismerhet az egyes intézmények védelmében, de e jogokhoz felelősségnek is társulnia kell – tette hozzá.

Trócsányi László hangsúlyozta: az integrációnak növekednie kell, és ahhoz, hogy növekedhessen, ápolni kell. Lehetőséget kell biztosítani az identitás szelíd érintésére az integráció arcán – fogalmazott.

Német alkotmánybírósági elnök: beszélni kell az értékekről

Andreas Voßkuhle, a Német Szövetségi Alkotmánybíróság elnöke előadásában rámutatott: azért kell az értékekről beszélni, mert azok eltérő felfogása megjelent az egyes tagállamokban, például a jogállamiság és a bíróságok helyzete kapcsán.

Rámutatott arra is, hogy az európai jogrend a kölcsönös bizalmon alapul, és ahol ez hiányzik, ott működési zavarok léphetnek fel. Az egyes tagállamok számára nem lehet közömbös más tagállamok bíróságainak állapota.

Formális integráció érdemi értékközösség nélkül nincs, a közös értékek rögzítése több, mint egyszerű kijelentés, egy normatív alapot is jelent az unió számára, azonban a hagyományos konszenzuskereső mechanizmusok egyes jelek szerint manapság nem nagyon működnek – fejtette ki.

Populista politikai mozgalmakra célozva a német alkotmánybíróság elnöke arról is beszélt, hogy a jogállamot ideológiai gyanúba keverik, az igazságszolgáltatást politizálni akarják, a jogállamot szembe állítják a demokráciával.

Fontos a hatalmi ágak megosztása, nagyon figyelni kell a bíróságok függetlenségére, más hatalmi ágak beavatkozására – figyelmeztetett Andreas Voßkuhle.

A konferencia résztvevői, az első sorban balról jobbra: Darák Péter, a Kúria elnöke, Brigitte Bierlein, az osztrák alkotmánybíróság elnöke, Koen Lenaerts, az Európai Bíróság elnöke, Áder János köztársasági elnök, Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Trócsányi László igazságügyi miniszter és Martonyi János volt külügyminiszter
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI Fotó

A konferenciát az Alkotmánybíróság szervezte. Ausztria, Csehország, Hollandia, Lettország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Svájc és Szlovénia alkotmánybíróságai elnöki, illetve elnökhelyettesi szinten képviselteti magát, de részt vesznek a konferencián alkotmányjogászok, közigazgatásban dolgozó szakemberek és a tudomány képviselői is.

Ezek is érdekelhetik