kárpátalja

2018.06.17. 18:32

Magyarországi reformátusok által gyűjtött pénzadományt adott át Fekete Károly püspök

Az összetartozást mutatja a gyűjtés is, ami nem az összegben nyilvánul meg, hanem a szeretetben, amellyel ez történt.

A XI. Tiszántúli Református Jótékonysági Bálon gyűjtött hárommillió forint pénzadományt adott át Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke az Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonnak vasárnap az ungvári járási Nagydobronyban.

A pénzadomány ünnepélyes átnyújtása és a gyermekotthon lakóinak műsora után Fekete Károly elmondta, nagyon fontos számunkra, hogy Kárpátalján építsük azt a jövőt, amelyben benne van a református egyház és azok a gyermekek, akik a nagydobronyi leány gyermekotthonban nevelkednek, hiszen ők a jövő családanyái lehetnek, az otthonban ugyanis olyan munícióval látják el őket, amely tartalmas életet ígér nekik. Nagyszerű, ahogy Nagydobronyban a gyermekeket mentik, amilyen védett körülmények között nevelik és tanítják őket – tette hozzá.

A püspök kifejtette, a Tiszántúli Református Egyházkerület saját részének tekinti Kárpátalját, hiszen egykor hozzá tartozott. Az összetartozást mutatja a gyűjtés is, ami nem az összegben nyilvánul meg, hanem a szeretetben, amellyel ez történt – emelte ki. Igyekszünk minél többet segíteni Kárpátaljának, mindenekelőtt a Református Szeretetszolgálat közreműködésével, amely heti rendszerességgel támogatja élelmiszerekkel, gyógyszerekkel, ruhával a református családokat és azokat az ukrán családokat is, akik a gyülekezetek területén élnek – emlékeztetett Fekete Károly.

Katkó László, a gyermekotthon igazgatója elmondta, hogy a hárommillió forint pénzadományt mikrobusz vásárlására fordítják, amellyel a fogyatékkal élő és mozgáskorlátozott gyermekeket a helyi iskolába és egészségügyi vizsgálatokra szállítják majd.

Köszönetet mondva a magyarországi reformátusok támogatásáért, az igazgató emlékeztetett arra, hogy az önfenntartó gyermekotthont, ahol 60 leánygyermeket nevelnek, az ukrán állam soha semmivel nem támogatta, és jelenleg sem támogatja. Elmondása szerint igen nagy segítséget jelent számukra, hogy a holland reformátusok is több mint két évtizede rendszeresen támogatják az intézményt.

Juhász Márton, a Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a mostani látogatás során félmillió forint értékű élelmiszert hoztak a nagydobronyi gyermekotthonnak. Jelezte, Fekete Károly püspökkel együtt felkeresik a nagydobronyi romatelepet, ahol a református egyház jelentős missziós munkát folytat, és élelmiszer-adományokat ad át az ott lakóknak.

Borítókép: reformatus.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában