Járványveszély

2018.05.14. 08:16

Ebola elleni oltóanyag Kongóba juttatásán dolgozik a WHO

Négyezer adag ebola elleni oltóanyagot szerzett be az Egészségügyi Világszervezet (WHO), és azon dolgozik, hogy azt mielőbb eljuttassa a Kongói Demokratikus Köztársaságba - közölte vasárnap az ENSZ szakosított szervezetének afrikai igazgatója.

„Az összetevők helyszínre juttatásán dolgozunk, mindenekelőtt a hűtőlánc előkészítésén” – mondta el a Reuters hírügynökségnek telefonon Matshidiso Moeti, a WHO afrikai igazgatója.

Moeti hangsúlyozta, hogy a hét végén már megkezdték járványügyi szakemberek helyszínre küldését, hogy megakadályozzák a vérzéses lázzal járó súlyos betegség újbóli elterjedését az országban.

A Kongói Demokratikus Köztársaság hatóságai május 8-án értesítették a WHO-t a fenyegető újabb ebolajárványról. Április 4-e óta 32 ebolagyanús esetet regisztráltak az afrikai ország északnyugati részén, és 18-an vesztették életüket vélhetően a betegség miatt – közölte pénteken Genfben Peter Salama, a WHO válsághelyzetek kezeléséért felelős részlegének igazgatóhelyettese. A laboratóriumi vizsgálatok egyelőre csak két esetet erősítettek meg.

A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a járvány átterjedhet a mintegy egymillió lakosú tartományi székhelyre, Mbandakára.

Tedros Ghebreyesus, a WHO főigazgatója még pénteken jelezte: megegyezett a kongói egészségügyi miniszterrel egy oltóanyag-szállítmány útnak indításáról.

A vérzéses lázzal járó súlyos betegségnek nincs gyógymódja. A kísérleti oltóanyag korábban nagyon hatékonynak bizonyult az ebola elleni küzdelemben, de ebből egyelőre csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre.

A mostani a kilencedik ebolajárvány azóta, hogy a betegséget 1976-ban először észlelték a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A vírus az ország keleti felében található Ebola folyóról kapta a nevét, ahol az első eseteket jegyezték fel.

A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a denevérek lehetnek. Az embert általában a fertőzött állattal való érintkezés útján betegíti meg, például fertőzött vadhús által.

A legsúlyosabb ebolajárvány legalább 11 ezer ember életét követelte 2014-15-ben Nyugat-Afrikában. A járvány által leginkább sújtott három országot, Sierra Leonét, Guineát és Libériát végül 2016-ban nyilvánította ebolamentesnek az Egészségügyi Világszervezet.

Ezek is érdekelhetik