Olvasó

2012.02.09. 07:50

A szakikon aligha múlt (kommentár)

Az, hogy a Nokia Ázsiába helyezi át okostelefonjainak összeszerelését, és ezért komáromi gyárából is elbocsát 2300 dolgozót, nemcsak az érintett munkavállalók számára nagy csapás, de érzékenyen érinti a magyar gazdaság egészét is, tekintettel arra, hogy az üzem, ahová egyébként Szlovákiából is járnak dolgozni, az egyik legjelentôsebb termelôbázisa az országnak: tavalyi, az ezermilliárdot meghaladó árbevétele a hazai GDP 3,6 százalékát teszi ki.

B. Kiss László

Nem nyújt vigaszt, hogy a finn multi közleménye hangsúlyozza: a komáromi létszámleépítés független az ottani munkakultúrától, s nincs köze az üzem által produkált teljesítményhez, minôséghez. Tanulságos egyébként ebbôl a szempontból az a tény is, hogy a Nokia egy otthoni, finn gyárában is elbocsátások lesznek. Az, hogy a cégóriás az okostelefonok piacának tavalyi nagy vesztese volt, szemmel láthatóan felülírja a patriotizmust. Azt, hogy mit szólnak ehhez az ottani szakszervezetek, egyelôre nem tudni, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége reagálása azonban már ismert. Az MSZOSZ a hír hallatán a kormányt vette tûz alá - az egykulcsos adórendszert emlegetve. Jámbor óhaj volna, hogy a multival egyezkedjen?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!