Olvasó

2011.06.24. 05:11

Ki kap reálhozamot? (kommentár)

A legújabb bejelentés szerint két hét múlva kezdődhet a magánnyugdíjpénztárak reálhozamainak átutalása a volt pénztártagoknak. A biztos persze az lesz, amikor az ember kézbe veheti a befizetései után járó pénzösszeget.

Barták Péter

Már amennyiben lesz ilyen – gondolhatnánk. Korábban ugyanis, amikor Selmeczi Gabriella február elején azt nyilatkozta: „leghamarabb április közepétől” várhatóak a kifizetések, az is gyakran elhangzott, hogy a pénztárak nem jó gazda módjára sáfárkodtak a rájuk bízott pénzzel. Vagyis lesznek, akik egy fillért sem kapnak reálhozam címén. Most aztán kiderül, hogy melyik magánnyugdíjpénztár hogyan teljesített. Nemcsak ezt tudjuk ellenőrizni, hanem azt is, hogy vajon igaz volt-e a kezdeti kommunikációja a kormánynak. Szerintem nem egészen: az akkor mondottak a politikai meggyőzés eszközeként nem mindig a valóságnak megfelelő, pontos helyzetet vizionálták. Már csak azért sem, mert a kormányfő által jogos elégedettséggel bejelentett mostani és várható államadósság-csökkentés fedezetét is a magánnyugdíj- pénztári vagyon állami átvételéből lehetett biztosítani. Attól sem kell félni, hogy ezáltal nem lesz pénz a nyugdíjak mostani és majdani kifizetésére: ez annál sokkal bonyolultabb rendszer, semhogy egy ilyen tranzakció megingathatná. Éppen ellenkezőleg, ez a stabilitás és a befektetői bizalom erősítésének hatékony eszköze.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!