Miért érzem rosszul magam a szabad sajtó ünnepén?

Talán megbocsátható, hogy a gazdasági válság közepette egzisztenciális kérdéseket is szóba hozok, nem pusztán azért, mert folytatódnak a létszámleépítések a médiában, hanem azért is, mert a költségtakarékos megoldások szükségszerűen az újságírás színvonalának romlásával járnak. Pedig már most is sok kritika éri a minőséget, többek között a szakma felhígulása és a bulvársajtó túlkapásai miatt.

Akkor sem jó újságírónak lenni, amikor arról olvasok az idézett felmérésben, hogy a megkérdezett közel ötszáz kolléga 61 százaléka úgy látja, szakmája teljesen vagy részben a politika által befolyásolt. Lapunk tervezett megrendszabályozásáról is hallottunk már tréfálkozást , ami lássuk be, bizarr egy demokratikus társadalomban. Belegondolni is rossz, milyen nyomás nehezedik akkor a hatalomtól anyagilag függő szerkesztőségekre.

Aggasztó a média működésének jogi szabályozása. Csak most jutottunk el például odáig, hogy jogszabályban rögzítsék: nem vonható felelősségre az újságíró, ha anélkül írta meg, hogyan pocskondiázták egymást a közszereplők, hogy nem járt utána alaposan, igaz-e az, amit egymás fejéhez vágtak. Nagy megkönnyebbülés, hogy már megillet bennünket az idézés joga, de így is túl sok paragrafus miatt citálhatók bíróság elé az újságírók. Ez fokozott felelősségre sarkall, de a megfélemlítés eszközeként is használható. Használják is.

Nyomasztó, hogy mind több rendelkezés igyekszik garantálni a közélet tisztaságát, a közpénzek felhasználásának átláthatóságát, eközben egyre sűrűbbnek tűnik a homály. A közszereplők, hivatalok és közszolgáltató cégek sokat dolgoznak azon, hogy tevékenységükről minél kevesebb kerüljön nyilvánosságra - már az érdekeiket szolgáló híradásokat leszámítva. Szigorú kontroll alatt tartják, mi kerülhet ki a cégtől, az állásával játszik, aki felettesei engedélye nélkül információt ad. Ahelyett, hogy emberekkel találkozhatnánk és kérdéseket tehetnénk fel, szűkszavú közleményekkel kell beérnünk, s a sorok között olvasva próbálkozhatunk kihámozni a lényeget.

S bár lassan a kérdezés jogának gyakorlásáért is meg kell küzdenünk, minden bizonnyal holnap és holnapután is feltesszük a kérdéseket, pusztán azért, amiért az ápolónő is odaadóan gondozza a beteget, attól függetlenül, hogy romokban hever-e az egészségügy.

Talán megbocsátható, hogy a gazdasági válság közepette egzisztenciális kérdéseket is szóba hozok, nem pusztán azért, mert folytatódnak a létszámleépítések a médiában, hanem azért is, mert a költségtakarékos megoldások szükségszerűen az újságírás színvonalának romlásával járnak. Pedig már most is sok kritika éri a minőséget, többek között a szakma felhígulása és a bulvársajtó túlkapásai miatt.

Akkor sem jó újságírónak lenni, amikor arról olvasok az idézett felmérésben, hogy a megkérdezett közel ötszáz kolléga 61 százaléka úgy látja, szakmája teljesen vagy részben a politika által befolyásolt. Lapunk tervezett megrendszabályozásáról is hallottunk már tréfálkozást , ami lássuk be, bizarr egy demokratikus társadalomban. Belegondolni is rossz, milyen nyomás nehezedik akkor a hatalomtól anyagilag függő szerkesztőségekre.

Aggasztó a média működésének jogi szabályozása. Csak most jutottunk el például odáig, hogy jogszabályban rögzítsék: nem vonható felelősségre az újságíró, ha anélkül írta meg, hogyan pocskondiázták egymást a közszereplők, hogy nem járt utána alaposan, igaz-e az, amit egymás fejéhez vágtak. Nagy megkönnyebbülés, hogy már megillet bennünket az idézés joga, de így is túl sok paragrafus miatt citálhatók bíróság elé az újságírók. Ez fokozott felelősségre sarkall, de a megfélemlítés eszközeként is használható. Használják is.

Nyomasztó, hogy mind több rendelkezés igyekszik garantálni a közélet tisztaságát, a közpénzek felhasználásának átláthatóságát, eközben egyre sűrűbbnek tűnik a homály. A közszereplők, hivatalok és közszolgáltató cégek sokat dolgoznak azon, hogy tevékenységükről minél kevesebb kerüljön nyilvánosságra - már az érdekeiket szolgáló híradásokat leszámítva. Szigorú kontroll alatt tartják, mi kerülhet ki a cégtől, az állásával játszik, aki felettesei engedélye nélkül információt ad. Ahelyett, hogy emberekkel találkozhatnánk és kérdéseket tehetnénk fel, szűkszavú közleményekkel kell beérnünk, s a sorok között olvasva próbálkozhatunk kihámozni a lényeget.

S bár lassan a kérdezés jogának gyakorlásáért is meg kell küzdenünk, minden bizonnyal holnap és holnapután is feltesszük a kérdéseket, pusztán azért, amiért az ápolónő is odaadóan gondozza a beteget, attól függetlenül, hogy romokban hever-e az egészségügy.

Akkor sem jó újságírónak lenni, amikor arról olvasok az idézett felmérésben, hogy a megkérdezett közel ötszáz kolléga 61 százaléka úgy látja, szakmája teljesen vagy részben a politika által befolyásolt. Lapunk tervezett megrendszabályozásáról is hallottunk már tréfálkozást , ami lássuk be, bizarr egy demokratikus társadalomban. Belegondolni is rossz, milyen nyomás nehezedik akkor a hatalomtól anyagilag függő szerkesztőségekre.

Aggasztó a média működésének jogi szabályozása. Csak most jutottunk el például odáig, hogy jogszabályban rögzítsék: nem vonható felelősségre az újságíró, ha anélkül írta meg, hogyan pocskondiázták egymást a közszereplők, hogy nem járt utána alaposan, igaz-e az, amit egymás fejéhez vágtak. Nagy megkönnyebbülés, hogy már megillet bennünket az idézés joga, de így is túl sok paragrafus miatt citálhatók bíróság elé az újságírók. Ez fokozott felelősségre sarkall, de a megfélemlítés eszközeként is használható. Használják is.

Nyomasztó, hogy mind több rendelkezés igyekszik garantálni a közélet tisztaságát, a közpénzek felhasználásának átláthatóságát, eközben egyre sűrűbbnek tűnik a homály. A közszereplők, hivatalok és közszolgáltató cégek sokat dolgoznak azon, hogy tevékenységükről minél kevesebb kerüljön nyilvánosságra - már az érdekeiket szolgáló híradásokat leszámítva. Szigorú kontroll alatt tartják, mi kerülhet ki a cégtől, az állásával játszik, aki felettesei engedélye nélkül információt ad. Ahelyett, hogy emberekkel találkozhatnánk és kérdéseket tehetnénk fel, szűkszavú közleményekkel kell beérnünk, s a sorok között olvasva próbálkozhatunk kihámozni a lényeget.

S bár lassan a kérdezés jogának gyakorlásáért is meg kell küzdenünk, minden bizonnyal holnap és holnapután is feltesszük a kérdéseket, pusztán azért, amiért az ápolónő is odaadóan gondozza a beteget, attól függetlenül, hogy romokban hever-e az egészségügy.

Akkor sem jó újságírónak lenni, amikor arról olvasok az idézett felmérésben, hogy a megkérdezett közel ötszáz kolléga 61 százaléka úgy látja, szakmája teljesen vagy részben a politika által befolyásolt. Lapunk tervezett megrendszabályozásáról is hallottunk már tréfálkozást , ami lássuk be, bizarr egy demokratikus társadalomban. Belegondolni is rossz, milyen nyomás nehezedik akkor a hatalomtól anyagilag függő szerkesztőségekre.

Aggasztó a média működésének jogi szabályozása. Csak most jutottunk el például odáig, hogy jogszabályban rögzítsék: nem vonható felelősségre az újságíró, ha anélkül írta meg, hogyan pocskondiázták egymást a közszereplők, hogy nem járt utána alaposan, igaz-e az, amit egymás fejéhez vágtak. Nagy megkönnyebbülés, hogy már megillet bennünket az idézés joga, de így is túl sok paragrafus miatt citálhatók bíróság elé az újságírók. Ez fokozott felelősségre sarkall, de a megfélemlítés eszközeként is használható. Használják is.

Nyomasztó, hogy mind több rendelkezés igyekszik garantálni a közélet tisztaságát, a közpénzek felhasználásának átláthatóságát, eközben egyre sűrűbbnek tűnik a homály. A közszereplők, hivatalok és közszolgáltató cégek sokat dolgoznak azon, hogy tevékenységükről minél kevesebb kerüljön nyilvánosságra - már az érdekeiket szolgáló híradásokat leszámítva. Szigorú kontroll alatt tartják, mi kerülhet ki a cégtől, az állásával játszik, aki felettesei engedélye nélkül információt ad. Ahelyett, hogy emberekkel találkozhatnánk és kérdéseket tehetnénk fel, szűkszavú közleményekkel kell beérnünk, s a sorok között olvasva próbálkozhatunk kihámozni a lényeget.

S bár lassan a kérdezés jogának gyakorlásáért is meg kell küzdenünk, minden bizonnyal holnap és holnapután is feltesszük a kérdéseket, pusztán azért, amiért az ápolónő is odaadóan gondozza a beteget, attól függetlenül, hogy romokban hever-e az egészségügy.

Aggasztó a média működésének jogi szabályozása. Csak most jutottunk el például odáig, hogy jogszabályban rögzítsék: nem vonható felelősségre az újságíró, ha anélkül írta meg, hogyan pocskondiázták egymást a közszereplők, hogy nem járt utána alaposan, igaz-e az, amit egymás fejéhez vágtak. Nagy megkönnyebbülés, hogy már megillet bennünket az idézés joga, de így is túl sok paragrafus miatt citálhatók bíróság elé az újságírók. Ez fokozott felelősségre sarkall, de a megfélemlítés eszközeként is használható. Használják is.

Nyomasztó, hogy mind több rendelkezés igyekszik garantálni a közélet tisztaságát, a közpénzek felhasználásának átláthatóságát, eközben egyre sűrűbbnek tűnik a homály. A közszereplők, hivatalok és közszolgáltató cégek sokat dolgoznak azon, hogy tevékenységükről minél kevesebb kerüljön nyilvánosságra - már az érdekeiket szolgáló híradásokat leszámítva. Szigorú kontroll alatt tartják, mi kerülhet ki a cégtől, az állásával játszik, aki felettesei engedélye nélkül információt ad. Ahelyett, hogy emberekkel találkozhatnánk és kérdéseket tehetnénk fel, szűkszavú közleményekkel kell beérnünk, s a sorok között olvasva próbálkozhatunk kihámozni a lényeget.

S bár lassan a kérdezés jogának gyakorlásáért is meg kell küzdenünk, minden bizonnyal holnap és holnapután is feltesszük a kérdéseket, pusztán azért, amiért az ápolónő is odaadóan gondozza a beteget, attól függetlenül, hogy romokban hever-e az egészségügy.

Aggasztó a média működésének jogi szabályozása. Csak most jutottunk el például odáig, hogy jogszabályban rögzítsék: nem vonható felelősségre az újságíró, ha anélkül írta meg, hogyan pocskondiázták egymást a közszereplők, hogy nem járt utána alaposan, igaz-e az, amit egymás fejéhez vágtak. Nagy megkönnyebbülés, hogy már megillet bennünket az idézés joga, de így is túl sok paragrafus miatt citálhatók bíróság elé az újságírók. Ez fokozott felelősségre sarkall, de a megfélemlítés eszközeként is használható. Használják is.

Nyomasztó, hogy mind több rendelkezés igyekszik garantálni a közélet tisztaságát, a közpénzek felhasználásának átláthatóságát, eközben egyre sűrűbbnek tűnik a homály. A közszereplők, hivatalok és közszolgáltató cégek sokat dolgoznak azon, hogy tevékenységükről minél kevesebb kerüljön nyilvánosságra - már az érdekeiket szolgáló híradásokat leszámítva. Szigorú kontroll alatt tartják, mi kerülhet ki a cégtől, az állásával játszik, aki felettesei engedélye nélkül információt ad. Ahelyett, hogy emberekkel találkozhatnánk és kérdéseket tehetnénk fel, szűkszavú közleményekkel kell beérnünk, s a sorok között olvasva próbálkozhatunk kihámozni a lényeget.

S bár lassan a kérdezés jogának gyakorlásáért is meg kell küzdenünk, minden bizonnyal holnap és holnapután is feltesszük a kérdéseket, pusztán azért, amiért az ápolónő is odaadóan gondozza a beteget, attól függetlenül, hogy romokban hever-e az egészségügy.

Nyomasztó, hogy mind több rendelkezés igyekszik garantálni a közélet tisztaságát, a közpénzek felhasználásának átláthatóságát, eközben egyre sűrűbbnek tűnik a homály. A közszereplők, hivatalok és közszolgáltató cégek sokat dolgoznak azon, hogy tevékenységükről minél kevesebb kerüljön nyilvánosságra - már az érdekeiket szolgáló híradásokat leszámítva. Szigorú kontroll alatt tartják, mi kerülhet ki a cégtől, az állásával játszik, aki felettesei engedélye nélkül információt ad. Ahelyett, hogy emberekkel találkozhatnánk és kérdéseket tehetnénk fel, szűkszavú közleményekkel kell beérnünk, s a sorok között olvasva próbálkozhatunk kihámozni a lényeget.

S bár lassan a kérdezés jogának gyakorlásáért is meg kell küzdenünk, minden bizonnyal holnap és holnapután is feltesszük a kérdéseket, pusztán azért, amiért az ápolónő is odaadóan gondozza a beteget, attól függetlenül, hogy romokban hever-e az egészségügy.

Nyomasztó, hogy mind több rendelkezés igyekszik garantálni a közélet tisztaságát, a közpénzek felhasználásának átláthatóságát, eközben egyre sűrűbbnek tűnik a homály. A közszereplők, hivatalok és közszolgáltató cégek sokat dolgoznak azon, hogy tevékenységükről minél kevesebb kerüljön nyilvánosságra - már az érdekeiket szolgáló híradásokat leszámítva. Szigorú kontroll alatt tartják, mi kerülhet ki a cégtől, az állásával játszik, aki felettesei engedélye nélkül információt ad. Ahelyett, hogy emberekkel találkozhatnánk és kérdéseket tehetnénk fel, szűkszavú közleményekkel kell beérnünk, s a sorok között olvasva próbálkozhatunk kihámozni a lényeget.

S bár lassan a kérdezés jogának gyakorlásáért is meg kell küzdenünk, minden bizonnyal holnap és holnapután is feltesszük a kérdéseket, pusztán azért, amiért az ápolónő is odaadóan gondozza a beteget, attól függetlenül, hogy romokban hever-e az egészségügy.

S bár lassan a kérdezés jogának gyakorlásáért is meg kell küzdenünk, minden bizonnyal holnap és holnapután is feltesszük a kérdéseket, pusztán azért, amiért az ápolónő is odaadóan gondozza a beteget, attól függetlenül, hogy romokban hever-e az egészségügy.

S bár lassan a kérdezés jogának gyakorlásáért is meg kell küzdenünk, minden bizonnyal holnap és holnapután is feltesszük a kérdéseket, pusztán azért, amiért az ápolónő is odaadóan gondozza a beteget, attól függetlenül, hogy romokban hever-e az egészségügy.