Olvasó

2009.03.18. 13:14

A rákbetegségről

A hibás gének-okozta, örökletes ráktól való rettegésben élni rendkívül nyomasztó. Az örökletesség ellen semmit sem lehet tenni - írja tájékoztatójában <em>Tabi Sándor</em>.

Az Olvasó

Annak idején a rákkutatók azért vetették el az elméletet, mely szerint a mikrobák rákot okoznak, mert a rákos sejtekből vett rák-mikrobák nem indítottak be a rákos folyamatot egészséges kísérleti állatokban. A kutatók nem ismerték fel, hogy a sérülési áram nem indult be, és az oxigénszint is túl magas volt az oxigén nélkül élő mikrobák túléléséhez. Ebből kifolyólag a rákos sejtekben megfigyelhető mikrobák jelenlétét másodlagosnak, illetve véletlenszerűnek ítélték. Úgy vélték, a replikációnak más oka van, tehát a vírusok és a hibás gének kerültek kutatásaik középpontjába.

A tény, hogy baktériumokat figyeltek meg és fényképeztek le a rákos sejtekben, több mint véletlenszerű. Mivel a baktériumokból származó enzimek elengedhetetlenek a DNS – replikációhoz a DNS polimeráz láncreakcióban, a bakteriális enzimek nyilvánvalóan képesek a sejtfal létrejöttének felügyeletére, a normál DNS – replikációt követően. Ez az oka, hogy a kutatók egyetlen hibás gént sem találtak a rákos sejtekben. A rák a sejtfal-membrán létrejöttének során jelenik meg, a hiba nem a génekben van. A hiba a citoplazmában és a sejtfal membránban található.

A feltevés, hogy valószínűleg minden nap újabb rákos sejtjeink keletkeznek, a gének hibás replikációjának hibás teóriáján alapszik. A rák nem az egyetlen sejt szinten jön létre. Egy nagyobb gomba, baktérium vagy más parazita által fertőzött sejtcsoportban kezdődik. Nem keletkeznek újabb rákos sejtjeink nap, mint nap. Amikor a belső környezet lehetővé teszi a rák kialakulását, az nem áll meg addig, míg a környező sejtekben lévő összes mikroba el nem pusztul, és a sérülési áram le nem zárul a membrán sérülésének kielégítő gyógyulása után.

A paraziták azért kapnak szerepet a felnőttkori rákbetegségek kialakulásában, mert a paraziták a hámszövet sejtjein át hatolnak be, sérülést okoznak és beindítják a sérülési áramot, következésképp a sejtosztódást. A gombák és a baktériumok, nagyobb parazitákkal társulva, megfertőzik a sérült szövetet, és rákot okoznak. A paraziták oly módon okoznak rákot, hogy beindítják a sérülési áramot a szerveinket védő membránsejtekben, vagy tárolóedényeinket és vezetékeinket alkotó sejtekben.

A csontrákot is a szervezetünkben lévő parazitikus mikrobákból származó enzimek okozzák, ezért ugyanolyan módon kezelendő, mint az összes többi rák. Tulajdonképpen csupán egyetlen rákfajta létezik, mégpedig a módosult sejtfunkció, és sejtfal-membrán rák. Különféle paraziták okozhatnak rákot, és a sejtfal-membránra gyakorolt különféle hatásaik egymástól eltérő megjelenésű rákos sejteket produkálnak. A megjelenés a sejtfal-membránban beálló változások mikéntjétől és nem genetikai elváltozásoktól függ.

A hibás gének a hibás emberi szervek kialakulásáért felelősek, és nem a rákért.  A replikáció hibái, melyek rákot okoznak, nem jönnek létre a normális replikálódó sejtek parazitákból származó mikrobás növekedési faktorok okozta, közvetlen módosulása nélkül. A paraziták rákot okoznak, oly módon, hogy megfertőzik a sejteket és károsítják a szervezet szöveteit, ami hibás gyógyulási folyamathoz vezet. 

Az „EXPLORE”, a Németországban és az Egyesült Államokban megjelenő tudományos folyóirat alternatív gyógymódokat alkalmazó egészségügyi szakemberek cikkeit közli, és olyan kutatási eredményekről számol be, melyek alátámasztják azt, hogy a rákot mikrobák okozzák. A gombák, melyek képesek elözönleni a membrán (bőr) sejteket, majd telepeket alkotva megkárosítják a membrán falat, beindítják a sérülési áramot, a többi, a gyógyulást elősegítő sejttel együtt sokszorozódna, melyeket módosítanak létrejöttük során.  Egyes gombák megtámadják a tüdőt, a bőrt, a bőr alatti szövetet, esetleg számos szövetet test-szerte, majd telepeket alkotnak ott, ahol az enyhe bőrirritációtól kezdve súlyos, sőt halálos betegségeket okoznak.

A rák és a gombák összefüggéseit vizuálisan és a (WHO) által összegyűjtött statisztikai adatokkal is dokumentálták. Forráshelye: Dr. Costantini „Fungalbionics” című könyvekben számol be arra a következtetésre jutva, hogy a rák hatékony gyógymódjai gombaellenes hatásúak.

Tehát, mi magunk alakítjuk ki a rosszul megválasztott táplálkozásunkkal, mozgásszegény életmódunkkal mindazon környezetet, ahol a mikrobák enzimjeinek aktivitására életteret adunk.

 

Beküldte: Tabi Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!