Bulvár-celeb

2024.04.14. 09:00

Halott édesanyja segítségével nyerte meg a lottót a gyászoló hölgy

Megdöbbentő történet látott napvilágot.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Andrey_Popov

Sokan játszanak el a gondolattal, hogy mit tennének, ha megnyernék a lottót. Pár héttel ezelőtt még Magyarország is lottólázban égett, hiszen rekord magas összeget lehetett nyerni az Ötöslottón.  

A 44 éves Kelly Firth egy megdöbbentő történetet mesélt el arról, hogyan lett a szerencsés játékosok egyike – írja a Bors a The Sun hírportál alapján.

A hölgy és édesanyja korábban minden héten elmentek egy közeli lottózóba, és közösen játszottak. Az édesanyának, Carolnak megvoltak a kedvenc számai, és mindig ezekkel játszott. A család nagy szomorúságára 2021-ben Carol elhunyt, és hatalmas űrt hagyott maga után. Halála előtt azonban odaadott egy kártyát lányának, amelyen kedvenc lottószámai voltak, és azt javasolta, játsszon vele gyakran.

Kelly egészen megfeledkezett erről a kártyáról, amikor azonban pár évvel később pakolászott, megtalálta, majd úgy döntött, megjátssza édesanyja szerencseszámait. Az első körös sorsoláskor nem az ő számait választották ki, amikor azonban szombaton ismét sorsoltak, már anyja számai jelentek meg a tévé képernyőjén, így a hölgy 1600 fontot, azaz kb. 731 ezer forintot nyert.

Az eredeti cikk ITT olvasható! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!