Nagykanizsa

2016.04.27. 15:18

Méltó talapzaton a 20. honvéd gyalogezred emlékműve

Nagykanizsa – A dél-zalai város legnagyobb ünnepe előtt már teljes pompába „öltözött” az Erzsébet tér, szerdán ugyanis a kanizsai vármakett, s a 20. honvéd gyalogezred emlékművének megújított talapzatát, környezetét is felavatták.

Pásztor András

 

Az emlékmű felújított talapzatát Dénes Sándor polgármester (balról), Bíró Tamás beruházási ügyintéző, Deák Varga Dénes főépítész, Tóth Nándor, Karádi Ferenc alpolgármester és Rodekné Hederics Erika, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője is megtekintette

Mint arról Dénes Sándor polgármester beszámolt: a 20. honvéd gyalogezred emlékművét 1930-ban, Hybl József alkotásaként avatták fel az Erzsébet téren. A bronz emlékmű később a Széchenyi térre, majd a Sétakertbe került át, mígnem 1993-ban újra elfoglalta eredeti helyét.

– Magát a bronz alkotást pár évvel ezelőtt úgynevezett homokfúvásos technikával  sikerült megtisztítani, nemrég pedig a mészkő talapzat került felújításra – mondta a polgármester, aki hozzátette: a munkálatok költségeihez az önkormányzat 2 millió forintot biztosított, illetve további 1.35 millió forintot pályázaton nyert a város. – A Város Napjára a kanizsai vármakett talapzata is elkészült, így a közelmúltban ismét közszemlére tudtuk bocsátani Szemenyey-Nagy Tibor szobrászművész alkotását. A talapzat elkészítése egyébként 1.8 millió forintba került.

Dénes Sándor az Erzsébet tér legújabb díszéről, a kaposvári Gera Katalin szobrászművész által készített Bethlen István szoborról is szólt. Mint mondta: az alkotást pénteken 10.30 órakor ünnepélyes keretek között avatja fel Kövér László, a Parlament elnöke.

A szobornak a vármakettől alig pár méterre találtak helyet, s egyelőre még lepel takarja, de annyit megtudtunk, hogy a művész az egykori miniszterelnököt parlamenti felszólalását öntötte bronzba. A szoborra egyébként 10.3 millió forintot költött az önkormányzat.

A Város Napjára tehát tökéletesen felkészült az önkormányzat, most már csak a napsütésért kell imádkozni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!