Nagykanizsa

2009.11.03. 10:26

Nagy vagy! - nekik szurkolt a Pa-dö-dő

Hahót - A Vörösmarty Mihály Suli Harmónia Általános Iskola meghívást kapott a Nagy vagy! című iskolai-családi televíziós vetélkedőre, melynek selejtezőjéből első helyen jutott tovább.

Szalabán Attila

- A nyolc selejtező egyikét nyertük meg Nagykálló, Hódmezővásárhely és Sárospatak előtt - mesélte az igazgató. - Mivel a versengésre magunkkal kellett vinni egy sztárszurkolót is, a Pa-dö-dő együttest kértük fel erre a szerepre, akik örömmel vállalták a feladatot, s a felvételen végig lelkesítették a csapatunkat.

A megmérettetés bírája Martinek János olimpiai bajnok öttusázó volt, s a hahótiak selejtezőjét felvételről a televízióban is láthatták az érdeklődők. Akik lemaradtak róla, azok se csüggedjenek, hiszen a középdöntő televíziós felvétele október 24-én volt, s várhatóan november máso-dik felében, a tv2-n kerülnek adásba a hahótiak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!