Márokföld

2015.02.09. 20:05

Falugondnok: Többszintű szolgáltatás bevezetése volt a cél

Márokföld - A lakosság komfortérzetének javítását várják a falugondnoki szolgálattól az egyik legkisebb zalai településen. Néhány hónapja cseréltek autót, azóta a szolgáltatások köre is bővült.

Gyuricza Ferenc

A falugondnoki szolgálat a mindössze félszáz lakosú Márokföldön sokkal komplexebb kínálatot nyújt, mint az általánosan szokás a megye településein. A község polgármestere, Szabó István szerint ez természetes is, az önkormányzatoknak eleve feladatuk a közszolgáltatás.

– Véleményünk szerint ebbe nemcsak a szociális étkeztetés, az orvoshoz való eljutás és a gyógyszerbeszerzés biztosítása tartozik bele, hanem egyéb szolgáltatások is – magyarázza. – Bár az utóbbi két-három évben 10-15 százalékkal nőtt a lakosságszám, Márokföld továbbra is az ország legkisebb lélekszámú települései közé tartozik. Ennek ellenére azt szeretnénk, ha az itt élők komfortérzete semmivel sem lenne rosszabb egy nagyvárosi polgárénál.

Bérces Adrienn márokföldi falugondnok segíti be az új autóba Palisca Máriát és Várhelyi Ernőt. Fotó: Gyuricza Ferenc

A polgármester azzal folytatja: a fenti cél érdekében akár nagybevásárlásra is biztosítják az autót, hiszen a faluban nincs bolt. Hetente általában egy alkalommal összeszedik azokat a helyieket, akik számára gondot jelentene akár Zalaegerszegre, akár Lentibe eljutni az ottani üzletekbe, s a falugondnok elviszik őket az említett helyekre. De ugyanígy besegítenek a hatósági ügyek intézésébe és az egészségügyi ellátások biztosításába is, ezért nincs szükség külön betegszállítóra sem. A falubeliek közül sokan élnek a szolgálat biztosította lehetőséggel. Nemcsak a nyugdíjasok, hanem a még munkaképes, ám kissé már éltesebb korú lakosok szintén igénybe veszik a szolgáltatásaikat.

– A még tavaly beszerzett új falugondnoki autó nemcsak nagyobb az eddiginél, de jóval kényelmesebb is – sorolta tovább a polgármester. – Kilenc fő szállítására alkalmas a jármű, így a jelentkező igényeket általában le is tudjuk vele fedni. Az új autó beszerzését számunkra kedvező feltételek mellett tudtuk megoldani, csak az ÁFA-tartalom megfizetése terhelte az önkormányzatot.

Szabó István szerint mindez a Darányi-tervnek köszönhető, ez a program biztosított lehetőséget a településeknek a falugondnoki járművek cseréjére vagy beszerzésére. Amikor tudomást szereztek a lehetőségről, azonnal döntöttek.

– Ez egy nagyon jól felszerelt jármű, kiválóan alkalmas a többfunkciós feladatellátásra – magyarázta a polgármester. – Egy olyan méretű község számára, mint Márokföld, tökéletesen elegendő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!