Lóerő

2015.04.09. 15:53

Menetkész a limbó hintó - Az 1951-es Chevrolet felújítása nagy feladat volt

Nagykanizsa - Piros indexlámpák, lábbal kapcsolható világítás, szófaszerű osztatlan első ülés, három fokozatú kormányváltó a puritán kaszniban. Az 1951-es Chevrolet Styleline maga a csoda.

Rajki Zsófia

 

Bő nyolc hónapot, hatszáznál több órát vett igénybe a járgány helyrepofozása. Azonban egy olyan „szakinak", akinek a kisujjában van a veteránautók kozmetikázásának csínja, ez is rutinból ment. Az oldtimerek rendbetételének örök hűséget esküdött kanizsai karosszérialakatosról, Kollár Lászlóról nemrég olvashattak lapunkban. Akkori műhelylátogatásunkkor csak ide-oda szórt alkatrészek és meztelen karosszériák sejtették, értékek szunnyadnak a palini hangárban. Azóta eltelt majd' két hónap: az egyik kincset „felébresztette" csipkerózsika álmából Kollár úr és csapata. A hatvannégy éves, egykori katonai, rendőrségi gépjármű, a Chevrolet Styleline első nyilvános szereplésén is túl van.

– Alig tudok betelni a látvánnyal – nevetett Kollár László, s elhelyezkedett remekműve hátsó, hamuszínű plüss ülésén. A volánt rábízta leányára, Szilviára, aki békés jószágként terelgette a kéttonnás monstrumot Kanizsán.

– Jólesik nosztalgiázni. Felidézni azt a nyári hónapot, amikor tréleren begurult egy nagyjából pöpec, ám alul-belül halott autó. Amint az eredeti alkatrészek megjöttek az USA-ból, azonnal kézbevettük. Sziszifuszi, aprólékos munkák garmadája várt ránk. Emlékszik? – vetette oda Kollár úr – maga is látta, a belbecs nélküli, nyers karosszériát. Most meg benne ül. Gondolta volna? – incselkedett a mester.

Hat henger, 92 lóerő

Ahogy legutóbb elnéztem a második világháború után újraéledő ipar első produktumát, egy kanyit sem tettem volna arra, záros határidőn belül kocsi lesz belőle. Nem is akármilyen. Egy 50 ezer dollár értékű, direkt úrias vezetésre született luxus gépjármű.

– Elég ez a 92 lóerő, nem száguldásra tervezték. Az ilyen kocsit élvezni kell, nem hajszolni. A 100 km/órát 20-22 másodperc alatt éri el, nem lehet rá mondani, hogy fürge. Vehemens zajok nélkül jár, nem kell a nagy fordulatszám. Mindez a hathengeres, soros motor egyik „áldása". Ami persze, nem olyan, mint a mai Chevroleteknél. Az ilyen márkájú, új kocsik közelébe sem érnek a gyár régebbi modelljeinek – summázta.

Tágas, pazarul felújított belső

A Styleline-ban minden manuálisan működtethető, a kormányváltó használatát időbe telik megszokni. Más funkciók miatt sem elég a rutinból vezetés a Chevi-nél.

– Itt van például a biluxváltó – mutatja a pedálok tőszomszédságában kialakított kapcsolót Kollár László. Lábbal váltható a tompított világítás és a reflektor. Az indexlámpák pirosak, ezt majd európai szabványra át kell alakítani. Biztonsági öv sincs az autóban, azokban az időkben nem volt előírás. A fékrendszerében semmi extra, dobfékes, rásegítő nélküli. Az ablakok is egyszerű „security" üvegek: egy ütésre szétesnek. Említésre méltó, hogy a Chevi a kanyarokat limbó hintó módon veszi be, kisebb sebességnél is. Még ha összeborulnak a hatszemélyesre tervezett kocsi utasai a kanyarnál, legalább a gyomruk nem rázódik össze. A levegővel állítható lengéscsillapító tesz arról, hol lágyabb, hol keményebb legyen a rugózás.

Kollár László és a felújított Chevy

– Beleadtunk a külsejébe is apait-anyait, mégiscsak televíziós sorozatban lesz a premierje. A filmes karrier után újra az 54 éves tulajdonosa veszi át az irányítást felette. Tudja, mire fogja használni ezt az autót? Amire való. Élvezetre...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!