Lóerő

2011.08.26. 09:41

A motor online kommunikál

Izgalmas túrának vágott neki két fiatalember, Bruckner György és Harsányi Csaba: egy oldalkocsis Pannónia motorkerékpárral indultak el az ország legdélibb pontjából a legészakibb pontba, majd irányt váltanak, s hazánk legkeletibb szegletből jutnak el a legnyugatibba.

Matolcsi Renáta

- Több mint egy hónapos útunk során körülbelül háromezer kilométert teszünk meg, s 510 települést érintünk – mondja az épp zajló eseményről Bruckner György, aki elmesélte azt is, egy vendéglátóegységben poharazva ötlött fel a gondolat, hogy ezúttal járják be keresztül-kasul Magyarországot. Korábban ugyanis hazánk határvonala mentén már túráztak, élményeikből dokumentumfilm is készült.

Közlekedési eszköznek a motort választották, annak ellenére, hogy egyikőjük sem nagy motoros, sőt, a szükséges vizsgát is csak emiatt tették le. Választásuk egy 1959-es gyártmányú Duna oldalkocsis Pannónia TLF-re esett. A járgánnyal a korábbi túrán nem volt gond, ám a mostani útjukon már többször kellett szerelniük. Ha szervizesük épp nincs kéznél, valamelyik faluban, városban mindig akad valaki, aki szívesen megjavítja a kuplungot, vagy a gyújtáskapcsolót.

Legfőbb küldetésük az augusztusi utazással is az, hogy felfedezzék és lefilmezzék Magyarország eddig ismeretlen értékeit. Útjuk során a legrejtettebb kincseket fogják keresni, legyen az természeti, épített, kulturális, gasztronómiai érdekesség, látványosság vagy épp valamilyen furcsaság. – Az út előtt készítettünk egy tervet, hogy hol miről forgatunk majd, de a legjobb sztorikat, ötleteket mindig a helyiektől halljuk – mondja az egyébként reklámszakember György, aki társával a héten a Velencei tóhoz ért, majd innen Hajmáskér, Veszprém és Ajka érintésével Vas megye felé veszi az irányt. 

A túra már négy hete tart: az ország legdélibb pontjából, Beremendről indultak a legészakibb pontba, mely Nagy-Milic. Innen a legkeletibb pontot, Garbolcot célozták meg, a cél hazánk legnyugatibb szeglete, a Vas megyei Felsőszölnök. György és Csaba nem csak levezetik a távot, hanem filmeznek is, hiszen a Duna Televízió októbertől egy húszrészes dokumentumfilmben levetíti az út során felvett élményeiket. Hogy ki vezet éppen, azon nincs vita, felváltva ülnek a kormányhoz. Reggel indulnak, az őket kísérő négytagú stábbal többször megállnak pihenni, forgatni. A hőséget egyelőre jól bírja ember és jármű egyaránt.

Folyamatosan megosztják kalandjaikat, képeiket, videóikat saját blogoldalukon és a nagyobb közösségi média site-okon. A fekete-piros motor, vagy ahogy utasai hívják, az Öreghölgy még twitterezni is tud. A Magyar Telekom támogatásával egy olyan okostelefonnal szerelték fel az út főszereplőjét, mely önállóan is képes az online kommunikációra. Az eszköz a motor elejére van rögzítve és 40 másodpercenként készít egy fotót a tájról, az egész út során körülbelül 30 ezer képet. Az általa rögzített adatok alapján (hely, sebesség, hőmérséklet), előre megírt panelekből felépített üzeneteket küld, azaz folyamatosan beszámol az útról. A két utazóval így élőben is fel lehet venni a kapcsolatot, hiszen az alkalmazásnak köszönhetően mindig tudni lehet, hogy hol, merre járnak.

Sőt, mivel a háromezer kilométeres távon a motor által kibocsátott szénmonoxid szennyezi a környezetet, ezért a két fiatalember a hello holnap! fenntarthatósági programmal együttműködve úgy döntött, 11 magyar őshonos diófa-csemetét ültet el a túra során érintett egyik településen, Bükkaranyoson. A választás azért erre a falura esett, mert az hamarosan - a megújuló energiaforrások használatában - mintatelepüléssé válik. Mindemellett a dió szüretelése és eladása munkalehetőséget és bevételi forrást teremthet később a helyieknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!