Lenti

2010.12.26. 17:20

A Megváltó elűzi a sötétség hatalmait

Jézus Krisztus születésének évfordulójáról emlékezett meg a keresztény világ karácsonykor. A szentestén hagyományosan éjfélkor kezdődtek el az ünnepi szentmisék.

zaol.hu

Így történt ez a lenti Szent Mihály templomban is, ahol a szép számban megjelent hívek előtt Szakál Szilárd káplán celebrálta a szertartást. Az istentiszteleten elhangzott prédikációban szólt a teremtéstörténetről, arról a paradicsomi állapotról, amelyet az Úr teremtett a föld élőlényei számára, de megemlékezett Jézus Krisztus áldozat vállalásáról is.

A karácsonyi éjféli mise a keresztény tradíciók szerint zárja az adventi időszakot, s egyben feloldja a karácsonyi böjtöt is. Az első éjféli miséket már  a negyedik század végén megrendezték, eleinte még a Szentföldön, Betlehem városában, majd az ötödik század közepétől Rómában is elterjedt a szokás.

Az éjféli mise többek között azt is jelzi, hogy a Megváltó elűzi a sötétség hatalmait, születése megújítja a világot. Régebben ezért a szentestén az istentiszteletet sok helyen sötétben kezdték. Mivel az éjfél a napnak mindig a legtitokzatosabb pillanata, a néphitben a szellemek, a hazajáró lelkek és kísértetek ideje, s különös képzetek és hiedelmek fűződtek hozzá. Az éjféli mise idejére az advent minden várakozása összesűrűsödik: a jámbor lelkek jelet látnak mindenben, a titkok megnyílnak, a jövő föltárul, a folyókban tej és méz folyik, úrfölmutatáskor a vízborrá változik, az állatok megszólalnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!