2010.10.15. 05:29
A közösség központja Csesztregen
Csesztreg társadalmi életének új színtere alakulhat ki abban a százéves épületben, melynek felújítása várhatóan március végére fejeződik be. Az egykori kmb-s irodát és a két szolgálati lakást az integrált közösségi szolgáltató tér létrehozását célzó pályázat keretében alakítják át.
Czupi Sándorné hozzátette: jelenleg a rendkívül rossz állapotú épület felújítása folyik, ezt a tervek szerint márciusra fejezik be, a parkolók kialakításával együtt. Ezt követi az irodák berendezéseinek megvásárlása, majd reményeik szerint a 2011 júliusának első hétvégéjén tartandó falunapon megnyithatják a közösségi központot.
A lenti kistérség területén nyolc önkormányzat pályázott eredményesen integrált közösségi szolgáltató tér kialakítására. Csesztreg mellett Gutorfölde, Iklódbördőce, Kerkateskánd, Mikekarácsonyfa, Nova, Rédics és Zalabaksa dédelget még hasonló terveket.