Lenti

2009.10.16. 02:29

Öt és fél hektáros horgásztó

Kerkafalva (gyf) - Október elején mintegy öt és fél hektárral gyarapodtak a horgászható vízfelületek Zalában. A Kerkafalva és Alsószenterzsébet között kialakított Kéthatár-tó halászati jogát a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége nyerte el.

zaol.hu

Minderről Puskás Norbert, a civil szervezet tájékoztatásért felelős vezetőségi tagja számolt be lapunknak, aki azt is elmondta, hogy a tavon szakszerű haltelepítésekkel folyamatosan biztosítják a jó fogási esélyeket.

- A kerkafalvai Kéthatár-tó kialakítására az alsószenterzsébeti árvízcsúcs csökkentő tározó anyagnyerőhelyének rekultivációja során került sor - mondta Puskás Norbert. - A mintegy öt és fél hektáros, 1,6 méter átlagos vízmélységű tavat a Mura vízrendszeréhez tartozó Kerka-patak táplálja. A vízfelület hasznosítására nyár elején írt ki pályázatot a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, szövetségünk így nyerte el a horgászati jogot.

Kerkafalván van önálló horgászegyesület - ez a szervezet negyven tagot tömörít -, ám pályázni nem kívántak, sokkal nagyobb esélyt láttak a szövetséghez való csatlakozásban. A vasi szervezet a kerkafalvai tó mellett négy zalai patakon, illetve a kerkaszentkirályi Kerka-holtágon birtokolja a jogokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!