2024.06.02. 20:00
Kiskutas napját ünnepelték

A kiskutasi falunap résztvevőit köszöntötte Vigh László, Horváth Zsuzsanna, Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár és Halász Gábor
Fotó: Mozsár Eszter
A vidék mindig is fontos lesz a kormányzat számára, hangzott el vasárnap Kiskutason, a település napján, ahol a Miniszterelnökség és Gulyás Gergely miniszter nevében Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár köszöntötte az ünneplőket. A hagyományokhoz híven a falunapon adták át az önkormányzat elismeréseit is, valamint felavatták a játszótér legújabb elemét.
A Magyar Falu Programban és a civil támogatások területén számos nyertes pályázatot tudhat maga mögött Kiskutas,, mondta az államtitkár, s azt kívánta, továbbra is maradjon meg ez a lendület és lelkesedés A politikus kitért továbbá arra, hogy az itt lakók éljenek demokratikus jogukkal és ha tehetik, menjenek el szavazni június 9-én.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a fejlesztések közül a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásait, valamint az egymilliárd forintból megvalósult bekötő út építését emelte ki. Másrészt hangsúlyozta a vidéki lét előnyeit, népszerűségét, a falvak dinamikus fejlődését.
A színpadra felhívták Horváth Zsuzsannát, a szomszédos falu, Kispáli polgármesterét. Ő a két település között tavaly kötött együttműködés kapcsán elmondta, eddig több közös kulturális, gasztronómia és sport programot szerveztek, s megalakult a gyermekkórus is.
Halász Gábor – aki 18 éve polgármester Kiskutason – a rendezvényen bemutatta az önkormányzat képviselőjelöltjeit is, valamint átadták az elismeréseket. Idén Kiskutasért díjban részesült Kupó Tiborné, aki négy cikluson át volt képviselő, valamint Karáth János Pálné, aki 17 évig dolgozott közmunkásként a településért. Ezen kívül a Curie környezetvédelmi emlékversenyen kiválóan szereplő diákokat, Nagy Kírát és Benkő Pannát jutalmazták.