Lenti

2009.07.20. 02:28

Határon túli vendégekkel

Külsősárd (gyf) - A veterán traktorok felvonulását a szombat délutáni eső ugyan elmosta a Határtalan Fesztiválon, a többi program azonban rendben lezajlott.

Gyuricza Ferenc

Harmadik alkalommal rendezte meg az egyik legkisebb zalai település, Külsősárd önkormányzata azt a Határtalan Fesztivált, melynek ötletét az uniós csatlakozás, valamint a szlovén-magyar határ közelsége adta. A hagyományosan július közepén tartandó eseményre határon túli vendégeket is hívtak a szervezők.

- Ez a fesztivál a Trianon előtti Magyarország területét fogja össze - mondta Gasparics Győző, a száz lakosnál is kevesebb lélekszámú Külsősárd polgármestere. - Az idei évben Bad Radkersburg városából hívtunk osztrák vendégeket, ők a helyi veterán traktoros klub tagjai, míg Szlovénia magyarlakta területéről a Muravidéki Nótázók jöttek el hozzánk szerepelni. Annak is örülünk, hogy ilyen nagy volt a rendezvényünk iránti érdeklődés, s nemcsak az elszármazottak jöttek haza, hanem mások is kíváncsiak voltak programjainkra. A falu lakosságának a többszöröse jött össze erre a napra, jó érzés látni, hogy élettel telik meg a község. 

A szombat délután két órakor kezdődő kulturális programban az említett Muravidéki Nótázók mellett fellépett még a baki, a szilvágyi, valamint a lenti tánccsoport is, illetve vendégül látták az örökifjú Aradszky László táncdalénekest, akinek műsorát több százan tekintették meg. 



A traktorosok felvonulását a délutáni eső ugyan elmosta, a kiállított járműveknek azonban ugyancsak szép számban akadtak nézői. A többségében Steyr típusú járműveknek a gyerekek örültek a legjobban, hiszen a több évtizedes munkagépeket a tulajdonosaik kipróbálni is engedték. Szintén sokan vállalkoztak - köztük az osztrák vendégek is - az ősi magyar vadászati és harcmodorban, az íjászatban való elmélyülésre, amelyre a Négy Kos Hagyományőrző Egyesület jóvoltából került sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!