Lenti

2009.04.20. 06:34

Húsz mázsa hal került a Kerkába

Lenti - Közeledik a horgászszezon, a halban gazdag zalai vizeken egyre több helyen látni az előkészületek nyomait. A Kerkán az elmúlt napokban végeztek telepítést, a Sárberki-szabadidőközpontban pedig már meg is kezdődött a horgászat.

Gyuricza Ferenc

A Kerka-patak és mellékvizei feletti horgászati jogot a tavalyi évben elnyert Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége a napokban mintegy húsz mázsa folyami vegyes keszeget rakott a vízbe. Ennek nagyobb hányada - 1600 kilogramm - a Kerkába került, míg a többi a Lendva-patakba és a Csertába.



A telepítést Ernszt Tamás, a mezőgazdasági szakigazgatási hivatal halászati felügyelője ellenőrizte
Fotó: Gyuricza Ferenc

- Az ivarérett halak telepítése és azok szaporodása nagymértékben hozzájárul a vízfolyások halállományának növekedéséhez - foglalta össze röviden Puskás Norbert, a vasi szövetség információs felelőse. - A keszegek mellett jó néhány márna és menyhal került még a vízbe, így próbáltuk gazdagítani a faunát. 

Puskás Norbert azt is hozzátette: a telepítéshez a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium százszázalékos állami támogatást nyújtott, ez azért is fontos, mert az említett vízfolyásokon hosszú időn keresztül - amíg a horgászati jog kérdése nem tisztázódott - nem gondoskodtak a halak utánpótlásáról.

Közben Lenti kedvelt horgászparadicsomában, a Sárberki-szabadidőközpont szuperintenzíven telepített tavánál is készülnek a szezonra. Máté István tógondnok arról számolt be lapunknak, hogy még tavaly novemberben hatvan mázsa halat tettek a vízbe, ebből az év első hónapjaiban alig fogtak ki valamit.

- Idén is csatlakoztunk az Energo-Team országos horgászversenyéhez, amelyet öt kategóriában hirdettek meg - mondta a tógondnok. - Külön mérik össze tudásukat a gyermekek, az ifjúságiak, a nők és a felnőtt férfiak, de van családi verseny is. A selejtezők április elsejétől egészen júliusig tartanak, majd az első 15 helyezett versenyző jut tovább az országos döntőre, amelyre augusztusban kerül sor. A saját szezonnyitó versenyünket, a Sárberki Kupát pedig e hét vasárnapján, reggel fel héttől rendezzük meg. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!