Kultúra

2017.02.19. 14:20

Terápiát jelent számára a festészet

Rédics - A női szépség hirdetőjének is nevezhetjük a határ menti településen élő és alkotó amatőr festőt, Szalai Ritát.

Korosa Titanilla

Az egyik szőke, a másik barna és mindegyik szép. Talán így lehetne röviden jellemezni a Szalai Rita kezei közül kikerülő festmények szereplőit. Nem valós személyek, a képzelet szüleményei.

Az alkotó nem számít öreg rókának a festészetben, egy éve fogott ecsetet a kezébe, de a kreatív foglalatosságok korábban sem álltak távol tőle.

Különböző variációk egy témára. Szalai Rita műtermében a legutóbb elkészült alkotások között
Fotó: A szerző

- Gyerekkorom óta szeretek rajzolgatni, festeni, csak a munka és a család mellett nem igazán jutott rá idő - mesélte. - A pörgős élet miatt nem csak ez a hobbi maradt el, a szervezetem egy komoly betegséggel jelezte, hogy nem jó úton haladok és változtatnom kell. Az egészségügyi problémák jelentkezésével kerestem a kiutat és rátaláltam a festészetre. Olvastam már korábban a művészet- és festészetterápiáról, a színek gyógyító hatásairól, illetve arról, hogy ezáltal érzelmeket, konfliktusokat lehet megfogalmazni. Úgy éreztem, ez nekem való, hiszen megnyugtat, lecsendesít és hamar világossá vált, hogy azt a bizonyos másik utat ebben találom meg. Jobban megismerem ezáltal magamat, érzem, hogy erre szükségem van, hiszen kell saját magammal is foglalkoznom, amire korábban nem igazán volt példa. Mindezt az otthon melegében, hiszen nem kell a hobbim miatt kimozdulnom.

Mint mondta: érdeklődve járt utána a színek világának. Mindegyik különböző hangulatokat vált ki belőlünk, emellett gyógyító hatással is rendelkeznek. Különböző kialakult betegségek esetén segíthetnek a gyorsabb felépülésben. A zöld például az egyensúly színeként nyugalmi állapotba segíti mind a tudatot, mind az érzelmeket, és jótékony hatású egyes szívproblémákra is, de csökkenti a kimerültséget és a fáradtságot, illetve az elégedetlenség érzését is jó irányba tereli.

- Férjemtől kaptam az első vásznat - folytatta -, és berendezett nekem egy műtermet is, ahol elmerülhetek ebben a tevékenységben. Nem tanultam festeni, nem jártam tanfolyamra és az interneten sem nézelődtem, magamtól kezdtem el és gyakoroltam. A kezdeti szárnypróbálgatások idején is már fejből festettem, nem másoltam. Tájképekkel próbálkoztam, virágokat festettem, de az nem én voltam. Aztán a női arcok lett az a téma, amiben úgy érzem, ki tudok bontakozni, ez az én egyedi stílusom. Az okát ma is kutatom magamban, ahogy mondani szokták, ez csak úgy jött, ebben találtam meg önmagam. Nem tartott soká, hogy kialakuljon. A képek hasonló jellegűek, előre nem tervezem meg egyiket sem, alkotás közben alakul, hogy milyen bájos arc lesz majd a végeredmény. Én magam is a nőies vonalat képviselem, közel állnak hozzám a csajos dolgok, szeretem a szépet, ez megjelenik a képeken is. Az arcok a képeken talán kicsit idézik a japán mangák, képregények figuráit is. Élénk színeket használok, ahogy a terápia is írja: a sötét alapot élénk színnel kell kivezetni...

A Szalai Rita kezei közül kikerülő festmények szereplői nem valós személyek, a képzelet szüleményei

Szalai Rita termékeny alkotó, eddig 40-50 képet készített el saját stílusában. Akrilfestékkel dolgozik, kisebb és nagyobb méretű alkotások is kikerülnek a műteremből, egy részük ajándékként talál gazdára, de akadnak megrendelések is. A képek jól illeszkednek akár lányok hálószobáiba, de látványos kiegészítői lehetnek egy modern lakásbelsőnek is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!