Kultúra

2017.02.08. 10:40

A király már nem akart akarni - költői és látomásos produkció a Griffben

Zalaegerszeg - Hősünk varázserdőben jár, de ezt csak onnan tudjuk, hogy mondja. A helyszínt mindössze a csupasz színpad néhány felnyíló deszkája jelöli ki.

Magyar Hajnalka

A gyerekek mégis huhognak az ámulattól a Griff Bábszínház Szépen szóló Babukamadár című, első látásra eszköztelennek tűnő előadásán (Babuka = búbos banka)

Boráros Szilárd rendező, akinek nevét eleddig tervezőként ismerhettük, saját bevallása szerint 4 komplett tervmakettet dobott ki, amíg elhitte magának, hogy ez a darab nem igényel különösebb körítést. Így aztán maradt egy dobogó, egy kopasz asztal és egy szék. Slussz, ennyi a darab díszlete, mégis működik. Mert a thonet szék emígy fordítva trónus, amúgy meg erkély, a dobogó deszkáiból varázserdő sarjad, az asztal pedig maga a megtestesült jolly joker.

És nem mellesleg azért, mert a kitűnő előadás révén szellem, érzés, mese költözik minden prózai kellékbe, nem is szólva azon eszközök bevetéséről, amelyek forrása nem a díszletraktár. Az élő zene, a kitűnő ének, a mozgás, a néha filmszerű betétek a bábjátéknál jóval komplexebb műfaji eleggyé sűrűsödnek, olyan ablakokat tárva ki, melyeken át az életöröm, az alkotni vágyás, a remény forrásaira nyílik kilátás.

Üveges Anita (a ládában a kérők), Lovászi Edina (királylány, Babukamadár), Kosznovszky Márton (király) és Szilinyi Arnold (Jancsi) Fotó: Pezzetta Umberto

Mindehhez egy átdolgozott magyar népmese szolgál alapul, amelyben megismerünk egy búskomor királyt, aki elveszett Babukamadara után sóvárog. A szépen szóló csodalény bearanyozta ifjúkorát, ám egyszer csak nyoma veszett a madárnak, elillant a varázs. A király már nem akart akarni. Leánya, látva apja bánatát s az ország szürkülését kihirdeti hát, annak nyújtja a kezét, aki visszahozza a palotába Babukát és vele az életkedvet. Tolonganak a kérők, de a csodamadár helyett denevérrel, rántott csirkével, kitömött papagájjal, űrszondával térnek vissza. Ekkor indul útnak titokban a szolgáló, Jancsi, akinek iránytűjét a szeretet vezérli. Hosszas kalandjai végén a Vas erdőbe ér, ott lel rá a csapdába esett Babukára. A kék fényekkel, suhogó kaszapengékkel életre keltett jelenet a darab legerősebb vizuális élménye.

Az alkotók és a játszók képesek a mesét olyan költői, látomásos köntösbe csomagolni, ami a konkrét történeten túlmutató érzeteket nyithat meg a gyerekekben. Megsejthető ez a feszült figyelemből, s a szinte tapintható katarzisból, amint a záróképben észreveszik: a csodamadár szárnytollai meleget, fényt, éltető erőt sugárzó napkoronggá forrnak össze...

S akiknek mindezt köszönhetjük Boráros Szilárd (rendezés, báb-, díszlet- és jelmeztervező) mellett; író: Veres András; dramaturg: Boráros Milada; zene: Takács Dániel; koreográfus: Fosztó András; zenészek: Üveges Anita és Nagy Csaba; s a remeklő színészek: Lovászi Edina (m.v.), Kosznovszky Márton, Szilinyi Arnold.

Elmondhatják magukról, meglelték a Griff Babukáját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!