Kultúra

2014.06.23. 12:55

1964-óta tanulhattak helyben Gyenesdiás felső tagozatosai

Gyenesdiás - A gyarapodó településen a vándortanítók utáni első igazi iskola 1871-ben létesült, a közel 1000 lakosú falu, illetve a hűbérúr Festeticsek dézsmaházában, illetve kocsmájában.

Hársfalvi György

1891-ben került Kárpáti János Gyenesdiásra kántortanítónak, aki önéletírásában több mint 100 tanulóról és az akkori egy tanterem zsúfoltságáról beszél. Bár a település lélekszáma egyre nőtt, ez az épület – többszöri átépítés, bővítés után ma az óvoda működik benne – szolgált az 1970-es évek közepéig iskolaként. 1963-ig, az abban az évben már 1600 lakosú falu 200-at meghaladó számú általános iskolás tanulóinak fele, a felső tagozatosok, a körzeti iskola székhelyére, Vonyarcvashegyre járt.

Az „új iskola” 1962-63-ban történt építése előtt az iskolai körzetesítés ellen folytatott közösségi erőfeszítés az akkor háttérbe szorított Gyenesdiás önállóságáért is vívott harc volt. Az akkori tanácsi szervezetek akarata ellen szülők, helyi vezetők küzdöttek sikeresen. Az öt tantermes iskola elkészültével a 4-8. osztályok már az új, modern gyenesdiási iskolában tanulhattak. Ami aztán tovább bővült, 1978-ban már 8 tantermes, 1982-ben tornaszoba és nagyterem, 1992-ben tetőtér épült, 2010-re pedig aulával bővült és modernizálódott, 350 tanuló színvonalas oktatásának lehetőségét biztosítva.

Lancz Tamás a jelenlegi iskolaigazgató köszöntőjét mondja. A színpadon a ’64-ben ballagó osztály, a jobb szélen ül Gombor Erzsébet osztályfőnökük, középen Dézsenyi Zoltán tanár. Fotó: Hársfalvi György

Az idén 50 éves ballagási jubileumukat ünneplő egykori diákok közül Lakits Ágnes elmondta: –A mi osztályunk volt az első, amely ebből az új iskolából ballagott el, 1964-ben. Osztálytársainkkal gondoltuk, hogy az 50 éves évfordulónk az egész iskola ünnepe legyen. Maximális támogatást kaptunk az önkormányzattól, a Klubkönyvtártól, az iskolától és néhány helyi vállalkozótól. Közel 500 egykori diák, tanár és vendég vett részt a felejthetetlen ünnepségen.

Dr. Bertók Sándor 38 évig dolgozott az iskolában, 1975-től 31 évig igazgatóként. – A jubileum lehetőséget teremtett a találkozásra. Az óvodához és iskolához kapcsolódó közösségi kezdeményezések alapozták meg, hogy ezek civil szervezetekben folytatódhassanak, tovább fejlődjön településünk. Az itt végzett egykori tanulóink egyre nagyobb számban térnek vissza Gyenesdiásra – nem véletlen, hogy egykori tanulóinkból került ki jegyzőnk és polgármesterünk is.

Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere szerint a település bizonyított a nagy elődök – ha látnák a mai eredményeket – bizonyára elégedettek lennének megkezdett munkájuk méltó folytatásával. A házigazda, az 50 éve végzett osztály közössége és a közreműködők méltó ünnepet szerveztek. A színpadon a köszöntők, a három generációs műsort követően az egykori és mai diákok szereplése, Soltész Rezső fellépése, a Gábor és Gábor zenekar retro tánczenés estje szórakoztatta a vendégeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!