Ketten a Kilencekből a lázadásról

A költőcsoportot anno kilenc bölcsészhallgató hozta létre: Péntek Imre, Győri László, Kiss Benedek, Konczek József, Kovács István, Mezey Katalin, Oláh János, Rózsa Endre és Utassy József. Az irodalmárok az úgynevezett „Nagy generációhoz” tartoztak, s ragaszkodtak ahhoz, hogy az 1960-ban megalakult csoport tagjaiként együtt hallassák a hangjukat. Ami meglehetősen lázadó volt, nem véletlen, hogy az akkori kultúrpolitika minden lehetséges eszközzel igyekezett elhallgattatni. Elérhetetlen föld című antológiájuk hosszas utánajárás után csak 1969-ben jelenhetett meg. A kötet robbanásszerűen hatott az irodalmi életben, ezért villámgyorsan elfogyott.

Fotó: Szakony Attila

Péntek Imre József Attila-díjas költővel, a Pannon Tükör főszerkesztőjével és Győri László ugyancsak József Attila-díjas költővel, prózaíróval Hajtűkanyar, illetve A tisztaság akarása című könyvük nagykanizsai bemutatóján beszélgettünk a közelmúltban.

– Hogy mi maradt meg az akkori lázadásból? Talán a közélet iránti érdeklődés – válaszolta kérdésünkre Péntek Imre. – Én sohasem értettem egyet azokkal, akik azt mondják, hogy a közéleti líra meghalt, mert miért ne mondhatná el egy költő véleményét a közéleti gondokról?

– De a váteszi megszólalások hiányoznak manapság, pedig biztosan lenne mit mondani...

– Nincsenek és nem is voltak váteszek, úgy vélem, hogy a politika is ugyanolyan téma csupán, mint mondjuk, a szerelem. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni. Meggyőződésem egyébként, hogy butaság ez a vátesz-dolog Petőfivel, mert szerintem ő maga sem gondolta komolyan, hogy előre a néppel, tűzön-vízen át. Nála sem lehetett szó másról, mint egy lírikus benyomásairól, állásfoglalásáról, melyek versben fogalmazódtak meg. A politika is csak egy téma, semmi más.

– A hatvanas években, a Kilencek tagjaként  másként látta ezt a kérdést?

– Amikor elindultunk, tényleg volt bennünk valamiféle fiatalos lázadás és szerettünk volna egyfajta társadalomkritikát megfogalmazni, de társadalomjobbító szándékkal. Az őszinteség volt a lényeg, át akartuk törni azokat a manipulatív és meglehetősen primitív politikai korlátokat, melyek közé a cenzúra próbált szorítani minket. A közönség ezt az őszinte hangot nagyra értékelte. A társadalomkritikai vonulat amúgy máig jelen van költészetemben, a kritikai attitűd nem változott.

S ha már vátesz-szerep: költőtársa elmondta, legutóbbi kötetében két, Petőfiről írott vers is szerepel, az egyiket 1964-ben írta, mindössze 22 évesen.

– Akkor még valóban megpróbáltunk mi is váteszek lenni, de ez már a múlté – mondta el Győri László. – Napjainkra az esztétikum vette át a dac helyét – ezzel együtt ma is születnek olyan verseim, melyek sokaknak mondanak valamit és a körülöttem lévő világról, társadalomról szólnak. Az az igazság, hogy a lázadás iránya is szétporladt. Lehet lázadni, politika, párt, kormány, polgármester, képviselő ellen, ám ez már nagyon megosztó. Másrészt olcsónak is tartom, ha a politikáról túl direkten írnak egy-egy műben. Az igaz, hogy a költő mindig ellenzéki kell, hogy legyen, de a jobbítás szándékával. Mert a versnek jobbítania is kell, nem csak gyönyörködtetni.