Mezey Katalin szerint az irodalmi élet jelentős személyiségei alkotnak vidéken

Mezey Katalin nemcsak pályatársa volt a három éve elhunyt, s Rédicsen nyugvó Utassynak, hanem közvetlen barátja is, hiszen mindketten tagjai voltak a Kilencek csoportnak, amely a magyar irodalmi közösségek közül talán egyedüliként érezte szükségét annak, hogy évtizedeken keresztül együtt szólaljon meg. A fiatal bölcsészhallgatókból álló csoport 1969 végén Elérhetetlen föld címmel jelentkezett közös antológiával, mely bár az olvasóközönség körében sikert aratott, az akkori politikai hatalom részéről retorziókat váltott ki, s a szerzők számára igen nehézzé tette a további érvényesülést. A második közös antológiára – amelyet Mezey Katalin szerint az első elutasítás miatti, amolyan jóvátételként jelentetett meg a Magvető Könyvkiadó – így egészen 1982-ig kellett várni. A harmadik közös kötet a kilencvenes évek elején jelent meg, majd a negyven éves jubileumra a negyedik antológiájuk is elkészült.

– Utassyt nem tűzte zászlajára a hatvanas-hetvenes évek szocialista időszakú kultúrpolitikája, de az a korszak sem, mely azt követte. Ez a független szellemi gondolkodók sorsa, az alkotó ember egy kicsit mindig útban van a hatalom számára. Utassy lírája azonban úgy tört fel a 20. század szövegóceánjából, mint a tenger alatti vulkán, s életének 69 esztendejében olyan költészetet alkotott, ami hitelesen bizonyítja, hogy az igazság tűzében izzó szónak ma is hatalma van – tette hozzá Mezey Katalin, aki szerint évtizedek óta folyamatosan csökken a magyar irodalmi élet budapesti koncentráltsága.

Mezey Katalin: – Az alkotó ember egy kicsit mindig útban van a hatalom számára. Fotó: Gyuricza Ferenc

– Fontos alkotók, a magyar irodalmi élet jeles alakjai élnek Erdélyben, a Kárpátalján, a Vajdaságban és a Felvidéken, de ahogy Utassy József példája is mutatta, országhatárainkon belül, vidéken is – jelentette ki Mezey Katalin. – Lassan megszokja a magyar irodalmi élet, hogy ezekre az alkotókra is figyeljen, jelen legyen életművük a könyvkiadásban, s haláluk után méltóképpen őrizzük meg az emlékezetüket. A Magyar Művészeti Akadémiának 44 irodalmár tagja van, köztük több vidéken élő alkotó, mint ahogy Utassy József is volt haláláig. Azáltal, hogy a Magyar Művészeti Akadémiát a kormányzat köztestületnek nyilvánította, s ezzel elismerte az értékeit, bekerült a közvélemény érdeklődési körébe. Ettől nyilvánvalóan azok a vidéki és budapesti pályatársaink, akik előtte nem voltak tagjai ennek a gondolati, baráti és érzelmi közösségnek, most talán csodálkozva, nem a legjobb jóindulattal néznek ránk. Pedig az akadémiának – ha csak az irodalmi tagozatot nézzük – Ács Margittól kezdve Ágh Istvánon, Buda Ferencen, Kiss Annán, de akár Kiss Benedeken keresztül Kovács Istvánig bezárólag olyan kiválóságok lettek a tagjai, akik valamennyien kvalitásos képviselői a kortárs magyar művészeti életnek. De ugyanez jellemzi a többi tagozatot is, én rendkívül büszke vagyok arra, hogy például a képzőművészek közül Kárpáti Tamás, Kő Pál, Melocco Miklós vagy akár Szemadám György is ugyanazon értékeket képviseli, mint jómagam. Így aztán azt gondolom, nem kell semmitől sem félnünk, és nem is rebbent meg a szemünk, amikor elkezdték fújni ránk a nótát. Ha el is veszítjük valaha a köztestületi rangot, ez a társaság akkor is együtt marad, mint ahogy az elmúlt húsz évben is összetartott.