Kultúra

2013.07.10. 11:41

Gyenesdiási történetek domborműveken

Gyenesdiás - A település történetét ábrázoló domborművek kaptak helyet a gyenesdiási önkormányzat tanácstermében.

Szabó Judit

A hétvégén avatták fel a megújult tanácsteremben elhelyezett alkotásokat. amelyeket Móritz József fafaragó készített. A Kaposvár mellett lakó, de sok időt Balatonedericsen töltő alkotónak nem ez első gyenesdiási munkája. Ő készítette egy társával a szoborparkot, valamint a kézműves piac kapuját.

– Most arra kaptam megbízást, hogy három történetet jelenítsek meg Gyenesdiás múltjából. Március elején kezdtem dolgozni a domborműveken, s az utolsó simításokat közvetlenül az avatás előtt végeztem el. A faragványok ragasztott hársfára készültek. Hat centiméter vastag padlóanyagból, véséssel alakítottam ki a jeleneteket.

Az első kép egy 1580–ban zajlott csatát ábrázol, amelyben a helyiek a rezi katonákkal együtt egy szorosban legyőzték a törököket. A domborművön a falu bírája is látható, aki éppen a település kincsét ássa el, hogy ne találjanak rá a törökök. A pénzesláda elrejtéséről szóló legenda sok kincsvadász fantáziáját megmozgatta. Több száz éven át keresték a pénzt, de soha nem került elő.

A második kép egy 1664–ben zajlott eseményt rögzít. Ekkor az európai hadak elsöprő győzelmet arattak az Oszmán Birodalom seregével folytatott ütközetben Szentgotthárd térségében. A csata idején épült Gyenesdiáson a ma is álló Darnay (Dornyai) pince. A boronapince építői állítólag látták a csatából hazafelé igyekvő, nádasban bujkáló törököket.

A harmadik faragvány 1826–ba kalauzolja a helytörténet iránt érdeklődőket. Ekkor szentelték fel a Szent Ilona templomot, amelynek építéséhez és berendezéséhez jelentős segítséget nyújtott Gróf Festetics László, valamint felesége és lánya, Ilona.

A domborműveken kívül a fafaragó a magyar és a gyenesdiási címert is elkészítette a hivatali helyiségbe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!