Kultúra

2012.10.08. 15:34

Hangfoglalás: ezernyolcszáz tonna zene

Budapest - Közel ötmilliárd forint értékű hangszert és színpadtechnikai eszközt vonultatott fel az idei Hangfoglalás. A legnagyobb közép-kelet-európai zenei kiállítás rekordot is döntött: minden eddiginél többen, mintegy 52 ezren voltak a rendezvényre kíváncsiak.

Gyuricza Ferenc

A három napos kiállítás területe a látogatói csúcs ellenére sem tűnt zsúfoltnak, köszönhetően annak, hogy a korábbi évekhez képest jóval nagyobb területet biztosítottak hozzá a szervezők, a budapesti Syma Csarnokban 12 ezer négyzetméteres terület állt rendelkezésre. Ennek köszönhetően sikerült külön hangos és csendes termet kialakítani - előbbi nemcsak a harsányabb műfajokra jellemző hangszereket vonultatta fel, de zenészek bemutatóinak is helyet biztosított -, míg a csarnok harmadik termében koncertező előadók váltották egymást, a három nap alatt összesen 300 zenei produkciót láthatott a közönség. Az idei Hangfoglalás további számai is impozánsak, a 85 standra 130 kamionnyi áru, mintegy 1800 tonnányi hangszer, valamint egyéb eszköz érkezett. Közép-Kelet-Európa legnagyobb zenei demonstrációjának helyszínén ezáltal több, mint száz kiállító mutatta be, hol tart ma a hang-, a fény-, a színpad-, a színház- és stúdiótechnika.

 A 2012-es év slágere, azaz legnépszerűbb hangszere a gitár volt, a forgalmazók szinte valamennyi jelentős típust bemutatták, a választékban a már néhány tízezer forintért megvásárolható alaphangszer éppúgy szerepelt, mint a több millió forintot érő különlegességek, melyeket általában egy-egy világhírű zenész javaslatai vagy igényei alapján alakítanak ki a gyártók. A hat húros hangszerekből a legújabb fejlesztések mellett muzeális értékeket is bemutattak, köztük egy 1959-ben készült Gibson jazz gitárt, aminek becsült értéke mintegy 15 millió forintot tesz ki.

Láthatták az érdeklődők  az öt esztendeje elhunyt gitáros, az egykor a Bikini zenekarban is megfordult Daczi Zsolt hangszerét, s külön emlékkiállítással adóztak a legendás gitárerősítői révén a rockzene hangzásvilágának kialakításában elvitathatatlan érdemeket szerzett Jim Marshall emlékének is. A muzeális darabokat biztonsági őrök felügyelték, de minden más, a Hangfoglaláson bemutatott összes hangszer szabadon kipróbálható volt. A szakkiállítás egyik fő vonzerejét éppen ez a közvetlenség adja, amelyhez az is hozzátartozik, hogy az egyes standokon jelen lévő, ott bemutatót tartó zenészektől is bátran lehet tanácsot kérni.

- A Hangfoglalás eddigi történetében a 2012-es esztendő volt a legsikeresebb - mondta Andrásik Remo, a kiállítást szervező Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára.   A teljes magyar szakmát sikerült mind fizikailag, mind szellemileg megmozgatnunk, s a rendezvény már nemcsak színvonalában európai, de azáltal is nemzetközivé vált, hogy nagyon sok külföldi érdeklődő jött el hozzánk.

 Andrásik Remo hozzátette, a rendezvényen tíz szervezet egy közös szándéknyilatkozatot is elfogadott. Ennek célkitűzései között szerepel a zeneipari oktatás fellendítése - próbatermet szeretnének minden középiskolába -, illetve kérik, hogy a zenei élet önérvényesítése érdekében az állam ne vegye el a kulturális támogatások lehetőségét a szektorban ténykedők elől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!