Kultúra

2011.12.04. 12:04

Két évtized után az olvasók elé tárja mondanivalóját

Soós József költőtől megtudtuk, mi vezette vissza mintegy két évtized elteltével a verseléshez.

Péter Gyöngyi

- Elsősorban annak az inspiráló baráti közegnek köszönhető mindez, amelyet Péntek Imre, Bence Lajos, Szemes Péter és társai teremtettek meg - mondta Soós József. - Azzal, hogy Péntek Imre visszaköltözött Zalába, s átvette a Pannon Tükör folyóirat szerkesztését, illetve az akkor még Zalai Írók Társaságának nevezett, ma már Pannon Írók Társaságaként működő alkotói közösség vezetését, egészen más szellemi közösség teremtődött meg. Aztán itt talált otthonra az általam mindig is csodált Utassy József, vagyis olyan folyamatok indultak meg, amelyek minőségi változást hoztak. Számomra ez olyannyira inspirálóan hatott, hogy úgy éreztem, két évtized után valóban eljött az ideje, hogy végre az olvasók elé tárjam a mondanivalómat.

Soós József azóta már két verseskötetet jelentetett meg, a Holt kutak mélyéről című a közelmúltban került ki a nyomdából. Emellett régi álma megvalósításán is fáradozik, dolgozik egy régi göcseji mondákat és elbeszéléséket tartalmazó kiadvány nyomda alá rendezésén.

- A kötet anyaga tulajdonképpen összeállt - tette hozzá. - Első megfogalmazása azonban olyannyira az archaikus nyelvezet szerint született, hogy Péntek Imre javaslatára meg dolgozom rajta. Egyes részleteket talán már hamarosan olvashatunk is belőle a Pannon Tükörben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!