Fazekasság - A mesterség családi hagyomány

A Velemér-völgyi fazekas hagyományok ápolása terén kifejtett munkája elismeréseként a kézműveseknek adható legrangosabb elismeréssel kitüntetett Csótár Rezső máig aktívan dolgozik, mint mondja, nincs olyan nap, hogy ne ülne le a korong mellé. Termékei szerte az országban jól ismertek, azokat szépen kidolgozott formájuk, motívum- és színviláguk alapján nemcsak a szakmabeliek, de a laikusok is felismerik. Műhelyének gazdag világába a legutóbbi falujárás program kapcsán tekinthettünk be.

- Kezdek szomorú lenni, mert az utóbbi egy évben azt vettem észre, hogy elmaradnak az Őrségbe látogatók - mondja a 65 esztendős mester. - A térség egyik legnagyobb panziója eddig folyamatosan üzemelt, most pedig a téli időszakra be kellett zárni. Ha nincs vendég a szálláshelyeken, akkor én is hiába várom, hogy bekopogjanak hozzám. Az óvodás és iskolás csoportok is megritkultak, érződik, hogy nincs pénz ebben az országban.

Márpedig a gyermekzsivaj Csótár Rezső műhelyének szinte elmaradhatatlan kelléke. Aki ellátogat hozzá, annak ki kell próbálnia a korongozást, hiszen a pozitív attitűd kialakítását a mesterség iránt gyermekkorban kell elkezdeni. Mint ahogy az régen is történt a gelencsér nemzetségeknél.

- A fazekasoknál egykor az volt a szokás, hogy addig születtek gyermekek, amíg fiú nem lett, hiszen neki kellett továbbvinnie a családi hagyományt - magyarázza Csótár Rezső. - A fazekas mesterség nagyon nehéz munka, az agyagot két-három méter mélyről kell kitermelni, majd annak a megmunkálása, illetve maga a korongozás is komoly állóképességet követelt, azt csak férfiak tudták művelni. Ma már persze többnyire motor hajtja a korongot, s az agyagot is meg lehet venni, de régen mindent mi magunk csináltunk.

A szentgyörgyvölgyi mester feleleveníti azokat az éveket is, amikor megrakott szekérrel indultak útnak, s addig járták a vidéket, amíg el nem adták a termékeiket. Sok helyen nem is pénzt kaptak érte, hanem búzára cserélték azt. A falusi ember csak a minőségi árut vette meg, annak próbája pedig az volt, hogy a felfordított termékre rá kellett állni. Ha kibírta egy ember súlyát, akkor el lehetett adni, ha összeroppant alatta, akkor meg úgyis mindegy volt már.

- Apukám maszek volt, de fel kellett adnia, bekényszerítették a szövetkezetbe - folytatja Csótár Rezső. - Mesterként azonban nem akart a földeken dolgozni, ezért összeszervezkedett a környékbeli fazekasokkal, s létrehoztak egy melléküzemágat, ahol továbbra is szakmájukban dolgozhattak. Én is itt lettem ipari tanuló, éppen ötven évvel ezelőtt, majd 1979-ben kiváltam. Azóta a magam ura vagyok, illetve a feleségemmel közösen dolgozunk. A mintákat ő rajzolja, írókázza, neki anyukám tanította, hiszen apukámnak ő volt segítségére.

A szülők említése könnyet csal a mester szemébe. Feleleveníti azokat a heteket, hónapokat, amikor édesapja segítségével az első boglyakemencéjét elkészítette, majd szomorúan mondja: sajnos az első égetést már nem tudta megtekinteni. Fájlalja azt is, hogy kevés termék maradt rá szüleitől, ám édesapja régi korongját őrzi műhelyében. Azt tervezi, hogy kiállítótermet hoz létre, amely a Csótár-famíliának és a Velemér-völgyi gelencséreknek állít emléket.

- Egyre kevesebben vagyunk, itt a környéken már csak 14-en - ismeri be. - Mindenkinek saját stílusa van. Olyan gyönyörű tejesköcsögöt, mint amilyen egykoron Szépe Kálmán bácsi műhelyéből kikerült, senki sem tud készíteni. Az én formáim is felismerhetőek, a minap éppen járt nálam egy vendég, aki azt mondta, Budapesten látott egy edényt, amiről azonnal megmondta, hogy azt a szentgyörgyvölgyi Csótár Rezső készítette. Persze azért minden termékem aljába beleírom a nevemet, hiszen mégiscsak az a biztos.

 
Csótár Rezső fontosabb kitüntetései:
1980 - Első önálló kiállítás
1995 - Népi iparművész cím
2002 - Aranykáz-díj
2003 - Zalai Gyermekekért-díj
2005 - Gránátalma-díj
2006 - Népművészet mestere
2007 - Zala Megyei Önkormányzat Vajda Lajos-díja
2007 - Szentgyörgyvölgy díszpolgára

Falujárás Szentgyörgyvölgyön I.

Falujárás Szentgyörgyvölgyön II.