Kultúra

2010.10.12. 17:48

Értelem és érzelem - Itt a sorozat hatodik kötete

Ezen a héten Jane Austen (1775- 1817) Értelem és érzelem című regényét kínálja lapcsoportunk A kedvenc könyveim sorozatban.

Magyar Hajnalka

Az angol írónő nyolcgyermekes, élénk társasági életet élő családban nőtt fel, regényeinek témáját is ezen élményeiből merítette. Tehetsége már gyerekfejjel megmutatkozott, s alig volt 25 éves, amikorra már megírta három, máig legnépszerűbb regényét (Értelem és érzelem, Büszkeség és balítélet, A klastrom titka). Austen soha nem ment férjhez, 42 évesen, egy akkor még ismeretlen betegségben (Addison-kór) halt meg. 

Összejön-e a parti?  - A hűvös ráció és az áradó szenvedély kettőse

Az írónő mindössze 19 éves volt, amikor papírra vetette a Dashwood família történetét, amivel megteremtette a családi regény sajátos műfaját. Már harmincas évei közepén járt, amikor 1811-ben végre nyomtatásban is megjelent a mű. Austen hősei a vidéki angol úri társaság jellegzetes figurái, akiknek életét vizitek, bálok tarkítják. A fő kérdés a férjhez menés, a megfelelő parti megtalálása. Ám eközben valódi egyéniségek és érzelmek is kinyílnak a könyv lapjain, főként Elinor és Marianne jóvoltából. A tartózkodó, az eszére hallgató nővér  és a túláradóan szenvedélyes fruska karakterét önéletrajzi szálak erősítették. A regényből számos filmváltozat készült, az 1995-ös verzió főbb szerepeiben: Emma Thompson, Kate Winslet, Hugh Grant és Alan Rickman. 



Ajánló

E heti kötetünket Aranyásné Anda Nóra, a kanizsai Halis István könyvtár munkatársa ajánlja.
– Szeretem Austent. Főként a humorát és az iróniáját. És szeretem a nőalakjait, akik megpróbálnak boldogulni azon szűk keretek között, amit a kor társadalmi konvenciói rájuk kényszerítenek. Az Értelem és érzelem főszereplői a Dashwood nővérek, akiknek sorsán keresztül mély lélekismerettel, és a szokásos iróniával ábrázolja a kapcsolatok örömeit és buktatóit. Bár a regény 200 éve született, szellemessége, stílusának időtlensége miatt sokkal modernebbül hat. És ha a „díszletektől” eltekintünk, rácsodálkozunk, mennyire aktuális ma is.



Az Értelem és érzelem mindössze 990 Ft-os áron megvásárolható október 19-ig a hírlapárusoknál. A sorozat egyes kötetei vagy akár a teljes sorozat megrendelhető a napilapban megjelentetett megrendelőszelvényen vagy weboldalunkon. 


 A kedvenc könyveim rovat - Klikk ide!

 



 


 

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!