Kultúra

2010.07.07. 05:49

Ahol az akarat vakon tör feléd

Arcomba az arcod vésted címmel a közelmúltban jelent meg a Tárkány Művek bemutatkozó lemeze. A másfél éve alakult formáció a IV. Igricfesztivál közönségét rabul ejtette Nagykanizsán.

Benedek Bálint

A dalszövegek többségét Tárkány-Kovács Bálint jegyzi, de népköltészeti eredetű szövegeket is tárkányosítottak . Ezeken kívül a költő, Pilinszky János Őszi vázlat című versét is megzenésítették. A zenéért szintén az együttes alapítója felel, ám a népzenei köntösbe bújtatott műveken kívül jazz standardokat is átdolgozott a csapat. Az albumon található 12 dal szövege magyarul és angolul egyaránt megtalálható egy füzetben.

A színvonalas borító izgalmas ars poeticát rejt: Van ott legbelül egy pont, amin a psziché átbucskázik, ahol a személyből világegyetem lesz. Ebből a pontból jön az ellenállhatatlan akarat, amely vakon tör feléd.

A népzenésített dzsessz muzsikába a IV. Igricfesztivál hallgatósága is belekóstolhatott . Hallhattuk, előfordult, hogy a rock and roll életérzést is belecsempészte a zenekar a dalokba. A hangszerek érdekes találkozása meghozta a sikert, ugyanis a Tárkány Műveket vastapssal jutalmazta a közönség.

A koncert után Tárkány-Kovács Bálint elárulta: éveken keresztül gyűltek az ötletek, melyből másfél évvel ezelőtt zenekar, a közelmúltban pedig az első album is megszületett.

- A legfontosabb dolog a zenei tényezőkön túl, hogy megértsük egymást - folytatta Tárkány-Kovács Bálint. - A zene még nem érett teljesen össze, egyelőre az útkeresésnél tartunk. Úgy érezzük, jó úton haladunk.

Miért választották a művek elnevezést?

- A válasz egyszerű - mondta Bálint. - Nem akartuk a sablonossá vált együttes szót odabiggyeszteni a vezetéknevem után.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!