Kultúra

2009.07.10. 02:29

Kőbánya díszpolgára

Keszthely - Elismerésben a zalai származású Kanizsa József író-költő. A poétának lakhelye, Budapest Kőbánya X. kerületi önkormányzata díszpolgári címet adományozott a napokban.

Horányi Árpád

A kitüntetést a Szent László-napok keretében, a kerületi polgármesteri hivatal dísztermében rendezett ünnepségen adta át Verbai Lajos, Kőbánya polgármestere. A zajki születésű poéta a nagykanizsai Thury György Közgazdasági Technikum elvégzése után került a fővárosba, munka és tanulás melletti szabadidejét áldozta az irodalomnak. A József Attila Szabadegyetemen az Irodalmi Kollégiumra is járt, ahol Keresztury Dezső, Elbert János, Kabdebó Lóránt, Czine Mihály, Hegedűs Géza és sokan mások voltak a tanárai, akiknek iránymutatása mindmáig kíséri irodalmi művészetteremtő életpályáját. Hamar bekapcsolódott a különböző irodalmi társaságok, körök életébe is, így a Berzsenyi Irodalmi és Művészeti Társaság, a Művészetbarátok Egyesülete és az Óbudán működő Krúdy Gyula Irodalmi Körbe is, ahol immár 23 éve a közösség titkáraként dolgozik. Számos elismerés közt a Krúdy-ezüstemlékéremnek is a tulajdonosa, 2002-ben kapta meg a Magyar Kultúra Lovagja címet. 


Kanizsa József a kitüntetéssel
Fotó: Oszvald György

Kőbánya irodalmi művészeti életében 1977-től vesz részt. Kötetei folyamatosan jelennek meg, előszeretettel fordul műveivel a gyermekekhez is. Személyes kapcsolatait a környezetének óvodáin, iskoláin keresztül kezdte el építeni előadásaival. Neki is köszönhető a kőbányai Újhegyi Sétány Könyvtár létrehozása, ahol beindította az író-olvasó találkozókat, majd ott alapította meg először a Kőbányai Írók, Költők Asztaltársaságot. Segítője a kerületi Egészségmegőrző Klub irodalmi és képzőművészeti rendezvényeinek, több kulturális program szervezője, lebonyolítója, nevéhez fűződik az első Kőbányai Antológia megjelentetése.

Méltatásában elhangzott: minden erejével Kőbánya kultúrájáért, az egyetemes magyar irodalomért cselekszik. E munkájának gyümölcséből szűkebb pátriája hírét öregbítve, az ország más részeinek is jut. Iskolák rendhagyó irodalomóráinak, könyvtári rendezvények, író-olvasó találkozók gyakori vendége, de rendszeresen kérik fel kiállítások megnyitására is sokfelé.

- Soha nem felejtem el, hogy amit ezen az úton viszek, osztok, azt Zalában gyűjtöttem. Mindabban benne van a szülőföldi emlék, az ott kapott, ma is tápláló édes íz - mondta lapuknak röviden kommentálva a kitüntetés kapcsán felidézett érzelmeit. Hozzátette, természetesen ezúttal is a szava járásaként ismert jelzőt: mindent zalai szívvel!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!