Kultúra

2009.06.05. 02:29

A 80. könyvünnepről

Megyei körkép (ahzs, kv) - Majdem minden magyar városban fél ötkor vette kezdetét a 80. ünnepi könyvhét megnyitója, így Zalaegerszegen és Nagykanizsán is.

Zalai Hírlap

A megyeszékhelyi nagytemplom előtt, a Mindszenty, avagy Szentháromság téren dörgő fenséggel zúgó harangszó előzte meg az Énekmondó együttes dalait, melyek nyitányul szolgáltak a könyv egerszegi ünnepéhez. Felcsendült az Írországban élő, de nálunk gyakran megforduló Kabdebó Tamás Janicsárok című megzenésített verse. (Egyebek Könyvünnep... címmel a 7. oldalon.)

Az egerszegi megnyitón Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója, dr. Gyimesi Endre, a város polgármestere - maga is volt könyvtáros-történész -, valamint a vajdasági Óbecséről érkezett Tari István költő szólt az egybegyűltekhez. A közönség a meleg szavak mellett talán annak örült legjobban, hogy végre újra böngészhetett a könyvsátrak kínálatában, hiszen sajnos nem volt ez mindig így az utóbbi időben.

A polgármester Márai Sándor szavaival hívta fel a figyelmünket arra, hogy lelkünk olvasás általi művelése az egyik legfontosabb teendőnk. A városvezető beszédes számokkal jelezte, idén 100 forinttal alacsonyabb a könyvek átlagára, bár így sem kevés (2488 forint), de a választék bőséges, hiszen 230 kiadó összesen ötszáz újdonsággal rukkolt ki. Végül Tari István versbe szedve nyújtotta át gondolatait a jelenlévőknek. Ezután a városi könyvtárban mutatta be Csurran a csillag című kötetét.

Nagykanizsán a szokott helyén, a Deák téren rendezik meg idén is az ünnepi könyvhetet, mely már a tegnap délutáni hivatalos megnyitót megelőzően is számos látogatót vonzott. A nagy érdeklődést egy újszerű kezdeményezés indukálta: a szervezők azon ötlete, hogy iskolai osztályokat hívjanak meg a könyvsátrakhoz. Jópár pedagógusnál talált nyitott fülekre az akció, így jókedvű diákok töltöttek ki feladatlapokat, illetve rakták ki azokat a puzzle-ket, melyek helyi szerzők könyveit ábrázolták. Aztán ha azokat megtalálták a sátraknál, a jutalom sem maradt el. A Nagykanizsán régóta hagyományos ünnepi könyvhetet délután Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója nyitotta meg, kiemelve: a jeles alkalomhoz egy évtizede a helyi szerzők megjelenését (ezúttal nyolc kötetet) is hozzáteszik, sokan direkt erre az időpontra időzítik kötetüket, az önkormányzat pedig ehhez sok segítséget nyújt. Az ünnepi megnyitót követően a Halis könyvtárban mutatták be a Kanizsai Antológia 9. kötetét, melyhez Balogh Lászó, az OKISB elnöke mondott köszöntőt. A Deák téren pénteken 9-től 17.30 óráig, szombaton pedig 9-13 óráig lesz nyitva a Deák Könyvesház és a Halis István Városi Könyvtár sátra, melyben pénteken 10-től Kósa Pál, 14 órától pedig Szoliva János dedikál. 


Szerzők: Arany Horváth Zsuzsa, Kelemen Valéria

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!