Kultúra

2009.04.14. 02:27

A zene benned van

Zalaegerszeg - Szokatlan és a maga nemében egyedülálló zenés esten vehettek részt azok a zalaiak, akik elfogadták az így együtt szintén különleges csapatnak számító szervezők meghívását.

Szabó Judit

A megyeszékhelyi HIT Gyülekezet, az izraelita hitközség, a Béke-Shalom Baráti Társaság és a Cigány Kisebbségi Önkormányzat úgy döntött, a zene nyelvén próbálja elmondani, bármi is történik, ami megoszt bennünket, magyar identitással, roma vagy zsidó származással élőket, együtt élünk itt, egymást gazdagítjuk kultúránkkal.

A városi hangversenyterem (a volt zsinagóga) ennek jegyében telt zsúfolásig csütörtökön este. A széksorokban kipás férfiak, hosszú copfos asszonyok és csokornyakkendős fiatalok ültek egymás mellett.

A közös élet örömét hangsúlyozta Tódor Gergely, a HIT Gyülekezet lelkésze is, majd dr. Szarka Lajos történész adott történelmi kitekintéstaz együttélésről. Kiderült, a XVIII. századig egészen jól megvoltunk itt a Kárpát-medencében, s azután is a politika rontott rajtunk, sajnos, nem keveset. A szónok elmondta, ha a cigányokat bántják, ő cigány, ha a zsidókat, akkor zsidó.

A színpadra először Pajor Tamás énekes lépett, elmondta, keresztény-zsidó identitásúnak vallja magát. Első dala a második világháborúba vezetett, két tinédzser jó barátról szólt, Rosenberg Daniról és Magyar Zoliról. Utóbbi diáktársát mentve a deportálástól, zsidónak mondta magát.

A Hétrét zenekar a multikultúrát magyar és finn népdalok átiratával közvetítette, majd a Comet Zenei Társulás keltett borzongatóan jó hangulatot a magyarul, cigányul és héberül is elénekelt himnikus dallal, mely egyazon ritmusra járatta a lábakat. Az estet a Botos Lajos és Barátai zenekar széles jókedvet teremtő blokkja zárta. A kezdeményezés ismétlés után kiált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!