Külsősárd

2016.07.14. 16:35

Rózsa, könyv, kézimunka - Második éve segíti kulturális közfoglalkoztatott Külsősárd életét

Külsősárd - Második éve segíti kulturális közfoglalkoztatott a zalai kisközség életét. Tüske Lászlóné feladata nem csak a programok szervezésére irányul, a 68 fős település szépítéséből is folyamatosan kiveszi a részét.

Gyuricza Ferenc

Ottjártunkkor éppen a község központjában található virágágyásokat ellenőrizgette, a kánikulai nagy meleg ugyanis a rózsákat is megviselte.

- A hétvégén lesz a falunap, s nem szeretnénk, ha kókadozó, elszáradt virágok fogadnák a hozzánk látogatókat - magyarázta, majd arról beszélt, hogy amióta az önkormányzat nagyobb gondot fordít a közterületek szépítésére, azóta a helyiekben is még inkább megnőtt az igény a saját portájuk csinosítására.

Gasparics Győző polgármester szerint a kulturális közmunkások foglalkoztatása nagy lehetőség az olyan kistelepülések számára, mint amilyen Külsősárd. Tüske Lászlóné a rózsákról is gondoskodik Fotó: Gyuricza Ferenc

- A fő feladatom természetesen a programok szervezése, illetve a közösségi és kulturális feladatok ellátása - sorolta. - Van egy olvasószobával és könyvtárral közös művelődési házunk, ezt rendszeresen használják a falubeliek, még hétvégeken is nyitva tartunk.

Tüske Lászlóné azt is hozzátette: számára is meglepő, hogy mekkora igény mutatkozik a könyvtár iránt, szerinte egyáltalán nem igaz, hogy leszoktak az olvasásról az emberek. A jó könyveket éppúgy keresik, mint az érdekes újságokat, magazinokat vagy folyóiratokat.

- Kézimunka foglalkozásokat is tartottunk a művelődési házban, arra szintén nagy volt az érdeklődés, a labdarúgó Európa-bajnokság alatt pedig a futballrajongók töltötték meg a nagytermet - folytatta. - Az utóbbi napok pedig a hétvégi programra való készülődés jegyében teltek, ismét tartalmas programot szeretnénk a helyieknek, valamint az ide látogatóknak kínálni.

A falu polgármestere, Gasparics Győző szerint a kulturális közmunkások foglalkoztatása nagy lehetőség az olyan kistelepülések számára, mint amilyen Külsősárd is, a falugondnokkal együtt ugyanis így már ketten dolgozhatnak a helyi közösség érdekében. Tudatos szervezéssel és a feladatok felosztásával rengeteg olyan plusz elemet tudnak a település mindennapi életébe bevinni, amit kapacitás hiányában korábban nem tudtak vállalni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!