Kosárlabda

2010.01.07. 03:29

Kétszer lesz képernyőn a Zalakerámai-ZTE KK

A Zalakerámai-ZTE KK férfi kosárlabdacsapata szombaton folytatja a bajnoki sorozatát. Időközben pedig kiderült, hogy a csapat két januári mérkőzésének az időpontja is módosult.

Kerkai Attila

- Örülünk annak, hogy újra képernyőre kerül a csapat, ami jelzi, hogy megnőtt együttesünk ázsiója - jegyezte meg Bodrogi Csaba sportigazgató.

A ZTE KK csapatának több tagja, edzői és a vezetők tegnap Sopronban jártak, ám szomorú apropóból. Itt helyezték örök nyugalomra a tragikus körülmények között, autóbalesetben elhunyt Horváth Zoltánt, a Falco KC és a magyar válogatott centerét. A kék-fehérek tagjai is lerótták kegyeletüket a korábbi társ előtt, hiszen Horváth Zoltán a ZTE utánpótlás csapataiban ismerkedett meg a sportággal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!