Kosárlabda

2007.02.22. 03:28

A PVSK ellen a 4 közé jutásért

Zalaegerszeg (ka) - A PVSK lesz az ellenfele a Magyar Kupa negyeddöntőjében a Zalakerámia-ZTE KK férfi kosárlabdacsapatának, ám egyelőre nem tudni, mikor játsszák le a továbbjutásról döntő két összecsapást.

Kerkai Attila

A sorsolás szerint az első találkozóra Zalaegerszegen kerül sor, a hivatalos játéknapok pedig március 14. és 17., ebben az időszakban viszont foglalt lesz a Városi Sportcsarnok.

- Egész héten nem lesz termünk, s már felvettük a kapcsolatot a pécsiekkel, hogy egyeztessünk - mondta Bodrogi Csaba, a ZTE KK ügyvezetője. - Nagy valószínűséggel két bajnoki találkozó közé kell beiktatnunk a programba a kupamérkőzésünket. A sorsolásról annyit, lehetett volna könnyebb és nehezebb is, s megpróbálunk túljutni a PVSK-n, ami persze nem lesz könnyű feladat.

A további párosítások: Körmend-Univer, Albacomp- Dombóvár, Szolnok-Nyíregyháza.

Egerszegen viszont sokkal égetőbbnek tűnik egyelőre, hogy lesz-e újabb légiósa a csapatnak. Az átigazolási határidő február 23-án, azaz pénteken jár le. Tegnapi információ szerint ma érkezik a csapathoz egy szlovén játékos, aki ha megfelel és a papírjait is sikerül elintézni a jelzett határidőig, csatlakozhat a zalaiakhoz. Mindezt Bodrogi Csabától tudtuk meg, akit viszont arról is megkérdeztünk, nem érzi-e túlságosan későinek az időpontot, s egyáltalán: miért nem sikerült korábban megtalálni az alkalmas jelöltet, s mennyire érzik hibásnak magukat ebben?

- Sok összetevője van ennek a kérdésnek, s meglehet, hogy gyorsabbak és határozottabbak lehettünk volna, ám alapvetően nem kaptunk jó ajánlatokat a menedzserektől - válaszolta az ügyvezető. - Eleve szerettünk volna igazolni, majd Hoffmann Balázs sajnálatos sérülése miatt is változtatni kellett az eredeti elképzeléseinken. Két tengerentúli játékossal rendelkezünk, a szabályok szerint harmadik már nem jöhet szóba, így mindenképpen uniós országbeli kosarast kell keresnünk. Egy litván játékos az utolsó pillanatban mondta vissza ajánlatunkat, a hét elején pedig a korábban Debrecenben szereplő Roman Horvat. Szóba jött még a lengyel Kukielka, aki Dombóváron játszik, azonban őt végül a klubja nem engedte el.

A zalakerámia-ZTE KK szombaton az Univer vendége lesz.

Mára várják az új kiszemeltet a zalai kosárlabdázók

Ezek is érdekelhetik