Hírek

2017.01.25. 16:01

Panasz: nem látszanak a számok a városi autóbuszokon

A Nagykanizsán közlekedő helyi járatokon feltüntetett számokat - köztük az útvonalra utaló jelzést - nem látják megfelelően sötétedéskor, ködös időben az idős emberek, illetve a gyengénlátók - jelezte egyik olvasónk.

Szabó Zsófia

Levelében leírta többek közt azt is, hogy a már említett probléma miatt sokszor nem arra az autóbuszra száll fel az érintett utasközönség, amely a kívánt úti céljuk irányába közlekedik.

Az üggyel kapcsolatban felkerestük az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-t. Kuti Piroska, a cég kommunikáció, PR és marketing csoportvezetője elmondta: a társaság a dél-zalai városban közlekedő autóbuszokon „hétszegmenses billenő lemezes, viszonylatszám kijelzőket” – közismertebb nevén emke-kijelzőket – használ, amik az országban másutt is elterjedtek. Működésükkel kapcsolatban panaszról nincs információjuk.

Olvasónk azt sérelmezte, gyér fényviszonyok közt és ködös időben nem látják jól az idősek és a látássérültek a városban közlekedő helyi járatokon feltüntetett jelzéseket, így a járatszámot sem
Fotó: Szakony Attila

Kitért arra is, ezek a kijelzők valóban nem rendelkeznek helyi megvilágítással. Láthatóságukat az esti órákban – a közvilágítás mellett – a vezetőfülke világítása biztosítja.

A kijelzők cseréjét „jelentős beruházási költséggel” lehetne csak megoldani. Ezzel kapcsolatban a társaság – mint írták – egyeztetést tervez Nagykanizsa város vezetésével, a jövőbeni megvalósítási lehetőségekről.

Addig pedig azt kérik az utasoktól, amennyiben bizonytalanok valamelyik járat jelzésével, úti céljával kapcsolatban, forduljanak bizalommal az autóbusz vezetőjéhez, aki felvilágosítást ad majd számukra.

 

 

 

Fotó: Szakony Attila

 

 

Olvasónk azt sérelmezte, gyér fényviszonyok közt és ködös időben nem látják jól az idősek és a látássérültek a városban közlekedő helyijáratokon feltüntetett jelzéseket, így a járatszámot sem

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!