Hírek

2016.05.09. 17:50

A megoldásra várva

Gosztola - Több fejlesztést is terveznek idén a községben, viszont több megoldásra váró nehézségre is felhívta a figyelmet nemrég Balogh Ferenc, a település polgármestere.

Korosa Titanilla

- Több tervünk is van - kezdte. - Szeretnénk pályázati forrásból hagyományőrző céllal és bemutató jelleggel egy falusi portát kialakítani az egyik régi épületből, helyreállítani, ezzel őrizve a falusi kultúra örökségét. Tervezzük még bakancsos túraútvonalak kialakítását, ezzel együtt az önkormányzati hegyi utak kitisztítása is megtörténik majd.

Omlik a vakolat templomról – mutatja Balogh Ferenc polgármester. Milliós tétel lenne a felújítás

A polgármester arról is beszélt, hogy szükség lenne a 68 fős faluban egy közös szociális helyiség kialakítására is. Új építéséhez pályázati forrásra lenne szükség, ám eddig nem írtak ki ilyet. Hasonló a helyzet a felújításra szoruló templommal is. A falakról omlik a vakolat és a torony is előre bukott. Az önkormányzat erre a felújításra nem pályázhat, az egyházközséggel pedig nem sikerült megegyezni a benyújtásról, így más megoldást kell találni. A szükséges helyreállítás millió forintos tétel lenne. De vannak további, megoldásra váró feladatok is.

Támfalra is szükség lenne Fotó: a szerző

- Tartósan helyre kellene állítani és támfalat építeni a Lenti-hegy felőli bevezető szakaszon a rendszeresen leomló partoldalnál - folytatta a polgármester. - A vis maior támogatások csak az eredeti állapot helyreállítását engedik, az viszont nem elég. Gond, hogy a településre bevezető út egy része a községé, a másik szakasz állami tulajdon, amit az erdészet kezel. Az 1400 méter hosszú út felújításra szorul, de a település csak 400 méter felett rendelkezik, így az egészet nem tudjuk megcsináltatni, pedig ha lehetőségünk lenne, előrelépnénk ebben az ügyben is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!