Hírek

2016.02.25. 12:08

Testi sértéstől az emberölés kísérletéig – két hónap alatt jutott el

Kemendollár – Majdnem halálra késelte a haragosát a kemendollári fiatalember, áldozatát csak az mentette meg, hogy halottnak tetette magát.

Arany Gábor

Az egerszegi törvényszéken csütörtökön dr. Gergye Tamás büntetőtanácsa által tárgyalni kezdett ügy, illetve ügyek vádlottja, a történtek idején 17 éves G. Imre habitusa leginkább egy felhúzott puskához hasonlítható, amelyik bármelyik pillanatban elsülhet. A kitörésekhez elegendőek voltak kisebb-nagyobb konfliktusok, s ennek köszönhetően lényegében két hónap alatt a súlyos testi sértéstől eljutott az emberölés kísérletéig. Csütörtökön három ügyét egyesítve kezdődött el a tárgyalás, a legelsőben ugyanis már próbára bocsátásáról született ítélet. Ez utóbbi eseményei tavaly április 25-én késő este a kemendollári vasútállomáson történtek. Itt G. Imre szóváltásba keveredett egy 40 éves ismerősével és a nőt súlyos sérüléseket okozva bántalmazta. Másnap pedig az apjával csapott össze. A családtól évek óta külön élő férfi kereste fel otthonában a fiát számon kérni az előző este történteket. Kiabálására G. Imre kilépett a házból és ököllel azonnal megütötte apját, aki a lépcsőn lezuhant, fejét a kút kávájába verte, a fiú pedig a földön is tovább bántalmazta, amíg az anyja közbe nem avatkozott.

– Nagyon sokat vert korábban az apám minket, megijedtem, amikor meghallottam a hangját, félelmemben ütöttem meg – vallotta bírói kérdésre a szakértői vizsgálat szerint átlagon felüli intelligenciát mutató fiatalember.

A félelem máskor is előkerült az indokai között. Pár héttel később, május 19-én délután Zalaegerszegen a Napsugár utcai bölcsődénél barátjával, az ügyben szintén vádlottá lett R. Viktorral támadt rá egy fiatal férfira, akit földre rúgott, majd mindketten többször megütötték. Ennek oka két támadó szerint az volt, hogy előző nap a férfi az egerszegi Május 1. ligetben késsel a kezében belekötött G. Imrébe, amitől ő megijedt. Állításuk szerint másnap – igaz, csak az első az első rúgás után – a bölcsőde előtt is előkerült a férfi kése, és ez ellen védekezve bántalmazták ellenfelüket. Ezt azonban sem bizonyíték, sem mások tanúvallomása nem támasztotta alá. A konfliktus mögött inkább az húzódhatott, hogy a megtámadott férfi társaságában lévő hölgy korábban G. Imréék baráti körébe tartozó fiúval járt. Ilyen előzmények után érkezett el 2015. június 27-e. Aznap délután G. Imre egyik ismerőse, akire a fiú régóta haragudott, a kemendollári sportpálya közelében lévő presszóban töltötte az idejét. Este tíz óra felé indult haza, a közelben tartózkodó G. Imre pedig követni kezdte. A férfi ezt észrevette és megszaporázta a lépteit, de a sportpályánál így is utolérte a fiatalember, aki szó nélkül hátulról nagy erővel megrúgta. A földre zuhant férfi védekezésül összehúzta magát, karjaival, kezeivel igyekezett a fejét, tarkóját védeni, miközben G. Imre többször megütötte, majd 8 centis pengéjű zsebkésével mellkasán, lapockáján, ágyékán a vesetájékon megszúrta. Az egyik döfés olyan erejű volt, hogy a csípőlapát széléből 2,5 centi letörött. A megtámadott férfi a szúrások ellenére próbált mozdulatlan maradni és nem adott ki hangot, emiatt G. Imre abbahagyta a bántalmazását és a sötét focipálya felé távozott. Kis idő elteltével a megtámadott feltápászkodott, visszament az italboltba segítségért. Mint kiderült, a négy szúrásból egy közvetetten életveszélyes, egy súlyos, kettő könnyű sérülést okozott.

G. Imre elismerte a támadást, aminek okát nem részletezte, de szavaiból úgy tűnt, „a számára szent” édesanyját korábban ért sérelem miatt vett elégtételt, ám azt tagadta, hogy ölni akart.

– Megijedtem, amikor földre került, és csak hadonásztam a késsel, így okozhattam a sérüléseket, vallotta G. Imre.

A történtek alapján a két fiatalt testi sértéssel, garázdasággal míg G. Imrét emberölés kísérletével is megvádolták.

A tárgyalást április közepére elnapolták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!