Hírek

2014.09.12. 16:55

Áradás és belvíz is bőven ad munkát az embereknek

Alsórajk, Nagykanizsa - Pénteken több dél-zalai vízfolyáson villámárvíz alakult ki, ami komoly gondokat okozott.

Pásztor András

Alsórajkon a víz lakóházba tört be, ahonnét családot kellett kitelepíteni. Zsigárdon még magasabb víz borítja a bekötőutat, mint korábban, Nagykanizsán pedig a belvízhelyzet okán rendkívüli közgyűlést kezdeményeztek ellenzéki képviselők.

A csütörtök éjszaka lehullott csapadék intenzitása a Principális-csatorna és a csatornába torkolló patakok területén volt a legerősebb, helyenként a 40 millimétert is meghaladta. A Liszói-patakon ennek következtében a visszaduzzadás miatt villámárvíz alakult ki. Novák Csaba polgármester a település 15 fős önkéntes polgári védelmi mentőcsoportjának bevonásával egy veszélyeztetett lakóingatlant homokzsákokkal próbált megvédeni az áradástól, ami sikerült is.

Magyarszerdahelyen a Kürtös-patak szintén villámárvíz miatt több lakóingatlant veszélyeztetett. Itt Marczin György polgármester a település árvízvédelmi indulókészletének felhasználásával és a szintén 15 fős önkéntes polgári védelmi mentőcsoport bevonásával nyúlgátat építtetett, mely a patakot a medrében tartotta.

Hajnalra a nagybakónaki bekötőúton körülbelül 30 centiméter vastagságú vízátfolyás jelent meg, mert a Bakónaki-patak kilépett a medréből, ezért a Magyar Közút az útszakaszt több órára lezárta. Hasonló intézkedésre került sor Kisrécsén is, ahol a környező dombokról, mezőgazdasági területekről lezúduló víztömeg és sárlavina 3 lakóházat veszélyeztetett. Tóth Lucia polgármestertől megtudtuk: az ingatlanokat itt is sikerült megvédeni.

Zalaszentjakabon reggelre a vasúti váltóházat öntötte el a belvíz. Ezért a Budapest-Nagykanizsa vasúti fővonal Zalaszentjakab és Nagykanizsa közötti szakaszán vonatpótló autóbuszok közlekedtek.

Zsigárdon a korábbiakhoz képest romlott a helyzet: a Principális-csatorna vize még hosszabb szakaszon és magasabban borította el a Homokkomáromhoz tartozó kistelepülésre vezető utat, mint korábban. Ezért Bodó Tamás polgármester továbbra is saját Volkswagen Transporterével segít azoknak a lakóknak, akiknek nincs az övéhez hasonló, nagy hasmagasságú autójuk. Tegnap reggel két asszonyt hozott ki a faluból, hogy elintézhessék határidős hivatali ügyeiket.

A polgármester egyik utasa, Buspataki Józsefné azt mondta: a faluban tapasztalható némi feszültség annak okán, hogy csak a gyerekeket viszik be autóval Nagykanizsára, miközben felnőtteknek is el kellene jutniuk dolgozni. Ám esetükben nehezebb összehangolni a dolgot, hiszen nem ugyanabban a műszakbeosztásban járnak munkába. A másik utas, Németh Józsefné pedig elárulta: hétfőn el kellene jutnia a kórházba, s reméli, addig talán valamelyest visszahúzódik a víz.

A legnagyobb veszély Alsórajkon alakult ki, ahol egy, szintén a Principálisba csatlakozó patak úgy megáradt, hogy a vize az éjszaka kellős közepén betört a partján álló lakóházba. Itt a ház három lakóját ideiglenesen a kultúrban kellett elhelyezni.

- A kutyám ébresztett fel minket úgy éjjel negyed 11 körül, az ajtót kaparta - tudtuk meg az érintett Varga Józsefnétől, aki a bátyjával és a lányával lakik a házban. - Felkeltem, hogy beengedjem, de akkor már a ház összes helységében térdig ért a víz. Minden elázott, a bútorok, az elektromos eszközök, hajnali 4 óráig lapátoltuk kifelé a sarat. Szerencsére, az ismerőseink, barátaink polgári védelmi önkéntesek és a közfoglalkoztatottak a segítségünkre siettek, egész nap itt dolgoztak körülbelül 30-an, hogy egy esetleges újabb áradás ne okozhasson megint kárt, amit köszönök a munkát megszervező kollégámnak, Gerencsér Józsefnének.

Varga Józsefné azt is elárulta: a szerencsétlenség azért is érinti őket fájdalmasan, mert az öreg ház felújítása éppen folyamatban van, eddig körülbelül egymillió forintot költöttek rá. Biztosításuk sajnos, nincs, így onnét nem remélhetnek kártérítést, de az önkormányzattól kaptak 100 ezer forint gyorssegélyt.

A lassan két hete tartó árvízi, illetve belvízi védekezés okán tegnap Nagykanizsán soron kívüli közgyűlés összehívását kezdeményezték az ellenzéki képviselők. A testület a Pivári és a Haladás utca kereszteződésénél gyűlt össze, ahol az ellenzéki képviselők először tájékoztatást kértek a kialakult helyzetről. Mint elhangzott: az árvizet a nyúlgát kiépítésével ugyan sikerült megfékezni, ugyanakkor a belvíz folyamatosan gondot okoz, jóllehet eddig egyetlen családot sem kellett kiköltöztetni. Az ellenzéki képviselők közül többen is számon kérték Cseresnyés Péter polgármestert, miszerint az elmúlt 4 évben semmiféle intézkedést nem tett a csatorna tisztítása, kotrása terén. A polgármester visszautasította ezen vádakat, elmondta, hogy a meder jelentős részén kivágták a fákat és bokrokat, ugyanakkor elkészült a mederkotrás terve, s az összes létező engedély is beszerzésre került. Cseresnyés Péter azt is hozzátette: nem kizárt, hogy a jövő évben szakaszosan elkezdődhetnek a munkálatok, de a meder mélyítése, a védmű visszatöltése és a csatorna partszakaszának tisztítása sem oldja majd meg véglegesen a belvíz problémáját, pláne akkor, ha annyi csapadék 300 milliméter esik, mint az elmúlt két hétben.

Kapcsolódó cikk:

Áradás, villámárvizek, útlezárás Zala megyében - Pénteken le kell majd zárni a 74-es főutat (folyamatosan frissítve)

Az ország nagy részén továbbra is figyelmeztetés van érvényben a sok eső miatt

OKF: több jármű elakadt a nagy esőzés miatt az úton álló vízben

Áradnak a nyugat-magyarországi folyók, belvízzel küzdenek a Kis-Balatonnál

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!