Hírek

2014.02.11. 18:05

Cigarettát, csak ellenőrzés után

Zalaegerszeg - Ha idősebbnek néz ki a vevő 18 évesnél, akkor is ellenőrizni kell az életkorát. Lényegében ez következik az egerszegi közigazgatási bíróság minap hozott döntéséből.

Arany Gábor

A Zalaegerszegi Törvényszék tájékoztatójából kitűnik, hogy a bíróságig jutott eljárás kiinduló pontja egy tavaly nyári ellenőrzés volt. A Zala Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége ellenőrzést tartott egy zalai nemzeti dohányboltban, amihez fiatalkorút is bevontak. A próbavásárlás során az eladó dohánytermékkel szolgálta ki a fiatalt. A történtek miatt a dohányboltot üzemeltető vállalkozót 100 ezer forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtották, továbbá a vállalkozás által üzemeltetett kereskedelmi egységben 30 napra felfüggesztették a dohánytermékek forgalmazását.

A vállalkozó miután eredménytelenül fellebbezett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz a döntés ellen, keresettel fordult a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz, amely 2014. február 10-én hozott ítéletet az ügyben.

Csak 18 éven felüliknek. Aki biztosra akar menni, minden vevőtől igazolványt kér. Fotó: Pezzetta Umberto

Mint a tárgyaláson a trafikot üzemeltető vállalkozó, a felperes részéről elhangzott: az eladóban a vásárló testi jegyei alapján (erősen fejlett, akár 25 évesnek is kinéző hölgyről volt szó) nem merült fel a gyanú, hogy fiatalkorúval áll szemben.

A felperes sérelmezte azt is, hogy az ellenőrzéskor nem derült ki számára a fiatalkorú tényleges életkora, és hogy a közreműködői megbízólevelét sem mutatták be az ellenőrök. Ezen felül jogellenesnek tartotta, hogy a kiszabott büntetés mellé a dohánytermékek forgalmazásának 30 napos felfüggesztését is elrendelték.

A felek meghallgatását követően a bíróság elutasította a keresetet. Az ítélet indokolása szerint az ellenőrzéskor csak az ellenőrök kötelesek magukat hitelt érdemlően igazolni, a fiatalkorú résztvevő megbízólevele nem kötelezően bemutatandó okmány – de az ellenőrzöttnek joga van betekintést kérni e dokumentumba. A felperesnek azzal az érvelésével, hogy a vonatkozó jogszabályok a fogyasztó fiatalkorú voltának gyanúja esetén kötelezik csak az eladót az életkor hitelt érdemlő megállapítására – márpedig az eladóban gyanú nem merült fel –, a bíróság nem értett egyet.

Az ítéleti álláspont értelmében a törvény megfelelő értelmezése az, hogy a kereskedőnek kötelessége a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényben foglalt előírás – miszerint 18 év alatti személy ne juthasson dohánytermékhez – be- illetve megtartása. Ebből az következik, hogy objektív kétség esetén ellenőrizni kell a vevő életkorát. A dohánytermékek forgalmazása felfüggesztésre a fogyasztóvédelmi törvény a bíróság szerint a perbeli esetben lehetőséget adott. A bíróság a kereset el-utasítása mellett a felperest kötelezte a perköltség megfizetésre is.

Az ítélet jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!