Hírek

2013.05.05. 15:11

Ballagás a lenti Lámfalussy iskolában

Lenti - Lentiben, a Lámfalussy Sándor Szakközép- és Szakiskolában ezúttal négy osztály ballagott el, közülük egy tanulóira várnak hétfőtől érettségi vizsgák, a többiek szakképzősök.

Gyuricza Ferenc

A szombat délelőtt kilenc órakor kezdődött ünnepségen Lukács Ilona, az intézmény igazgatóhelyettese mondott beszédet. Ennek során nemcsak a ballagás általános hagyományairól beszélt, hanem az iskola által teremtett szokásokra is felhívta a figyelmet.

- Meggyőződésem, hogy az átélt szép élmények, kirándulások, az itt kötött barátságok és diákszerelmek nem múlnak el nyomtalanul - mondta az intézmény helyettes vezetője. - Őszintén remélem, hogy az elmúlt években tanáraitok értőm és igényesen vezettek be benneteket az ismeretek birodalmába, ráirányították figyelmeteket a legfontosabb értékekre, az emberség, a becsületesség, az egymás iránti megértés és az igazság tiszteletére. Ezek által is kellő felkészítést kaptatok a felnőtté váláshoz vezető úton.

A ballagási ünnepségen több tanulót is jutalmaztak. Számos tanuló kapott könyvjutalmat, a legjobbakat pedig az intézmény névadó ünnepségén, 1997-ben alapított Lámfalussy-díjjal tüntették ki. Ez utóbbit Kovács Boglárka, Nemes János és Tóth Evelin Dalma vehették át, akik egyben a nevüket is beírhatták az iskola emlékkönyvébe. Lámfalussy-díjat kapott továbbá az év pedagógusának választott Császár Gergely, valamint Huzián László szakoktató és Tóth Sándorné tanárnő.

Ugyancsak a ballagás keretében tartották az általános iskolás diákok számára kiírt Tudásvár elnevezésű tanulmányi verseny eredményhirdetését, ennek során nyolc kategóriában hirdettek győztest.

A Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában két osztálynyi diák, összesen 52 tanuló ballagott el ugyancsak szombaton délelőtt. Az intézmény legmagasabb kitüntetését, a Gönczi-díjat Bodó Emese és Kovács Anna Eszter vehették át.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!